2021.04.20.
Ezt a bejegyzésemet az a csoda – a számtalan csodából amiben részem van – ihlette, amit szeretett kis kertemben tapasztaltam. Megosztom, talán Téged is felismerésekhez vezet.
Előzmények: Tavaly – 2020-ban – virágoskertemből egy darabkát leválasztottam, kicsiny kerti tavacskát tettem a helyére, amibe tavirózsát telepítettem.
A kiválasztott területet először felástam, kiszedtem belőle a díszhagyma, nárcisz és tulipán hagymákat, majd kb. 20 cm mélységig a földet elhordtam onnan. A készen vásárolt kis medencének gödröt ástunk – ehhez már volt segítségem -, majd lesüllyesztettük a megfelelő mélységre.
A szabadon maradt területre geofóliát terítettem, majd feltöltöttem 20 cm magasságban apró fehér mészkő kaviccsal. Tavaly nyáron már gyönyörűen nyílott a két tő tavirózsám. Valahányszor rápillantottam, lenyűgözött a látványa.
Ez a tavasz azonban meglepetést is hozott a számomra. Bár a tavirózsák még csak most készülnek felfelé, a fehér kőzúzalék közül azonban sorban bújtak ki a tulipánok és a díszhagyma. A föld mélyén véletlenül bennmaradt gyönyörűségeim átbújtak a fekete geofólián, felküzdötték magukat a 20 cm kavicson, és most bontogatják szirmaikat. Egyik részén egész csokornyi tulipán pompázik. Valószínűleg egy csíra utat tört magának, majd a közelében lévő hagymácskák körbeölelték.
Micsoda energia, micsoda élni akarás! Mi emberek, elbújhatunk mellettük. Nem ismerik a félelmet, nem esnek kétségbe. Az emberek, amikor valami megzavarja a jól megszokott életet, sokan kétségbeeséssel, pánikkal, válaszolnak rá.
A tulipánok nem gondolkodtak, hogy mi lesz, ha nem sikerül? Léteznek, és egyszerűen csak teszik, ami következik. Vége a télnek, tehát felfelé kell törekedni, mert ott az áldott napfény, ami tavaszi sugaraival lágyan simogatja őket. Mikor pompázatos virágjukat bontják, nem azon siránkoznak, hogy mindjárt vége rövid életüknek. Egyszerűen a lét örömében élnek.
Mi emberek is megtapasztalhatjuk a Lét örömét, ha – akárcsak egyetlen pillanatra is – abbahagyjuk a gondolkodást, illetve rátekintünk külső szemlélőként a gondolatunkra, ami éppen a fejünkben zakatol.
Hogy tudod abbahagyni a gondolkodást? Annyira kényszeres gondolkodóvá váltunk már, hogy nem is olyan egyszerű akár csak néhány másodpercig is gondolatok nélkül lenni. Viszont gyakorlással sikerül, és az ideje is növelhető. Persze nem sokáig, ha egy percig sikerül, már szinte profi vagy.
Balogh Béla könyvében olvastam egy egyszerűnek tűnő gyakorlatot erre: hunyd le a szemed, és figyeld meg a következő gondolatodat. Semmit nem kell tenned, csak figyelj! Amikor meg akarod figyelni a gondolatodat, néhány másodpercig nincs következő gondolat (az ego nem szereti, ha megfigyelik), majd elkezd bekúszni valami. Itt abba is hagyhatod a gyakorlatot, mert a gondolat átveszi feletted a hatalmát.
Ezekben a röpke pillanatmorzsákban azonban, amikor elcsitítjuk az elmét és csak figyelünk, felismerjük, hogy minden, ami igazán számít: a valódi szépség, a valódi öröm, a lelki béke és szeretet – mindaz, ami túlmutat minden eddig megtapasztalt szépségen, örömön, békén, szereteten–, nem a gondolatainkból, nem az elménkből fakad, hanem az elmén túli birodalomból származik. Az elmén túl pedig megtapasztalod azt a finoman simogató, kiáradó érzést, a Lét örömét.
Megtapasztalod azt, AKI valójában vagy. Felismerheted, hogy ez az érzés ott lakozik – mindig is ott lakozott – benned, és független minden külső tényezőtől, bármikor elő tudod hívni.
Ne engedd hát, hogy a gondolataid átvegyék feletted a hatalmat. Gondolj a tulipánokra, akik a legsanyarúbb körülmények között is tündökölnek.
Eckhart Tolle A MOST hatalma című könyvében ezt írja:
„Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy: „egy hangot hallok a fejemben”, akkor valószínűleg elmegyógyászhoz irányítják.
A helyzet az, hogy gyakorlatilag mindenki folyamatosan ilyen hangot hall a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási folyamat, amiről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani.
Szünet nélküli monológok és dialógusok peregnek benned. Valószínűleg találkoztál már olyan „őrült” emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszél magához. Nos, ez nem sokban különbözik attól, amit te és más „normális” emberek tesznek. A különbség csupán annyi, hogy te nem hangosan teszed.
A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik, ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nem tetszést fejez ki stb.
A hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz a környezethez, amiben vagy: előfordul, hogy a közeli, vagy távoli múltat eleveníti fel, olykor lehetséges jövőbeli helyzeteket próbál ki, vagy képzel el. Utóbbi esetben többnyire rosszra forduló, kellemetlen jövőképeket vetít eléd: ezt nevezzük aggódásnak….. „
Eddig az idézet, és szívesen ajánlom – ha eddig még nem tetted – olvasd el Tolle könyvét.
Lám, a szemet gyönyörködtető tulipánjaimtól indultam. Engem mindig lenyűgöz a Természet tökéletessége. Ez késztetett arra a felismerésre, hogy ha Isten ilyen tökéletesre teremtette azt, ami emberi beavatkozás nélkül (vagy ellenére?) is tökéletes, hogyan hihetnénk azt, hogy a mi működésünk kevésbé tökéletes?
Talán néha el kellene engednünk magunkat, és megengedni, hogy létezzünk a saját valóságunkban, ahogyan Isten megteremtett.
Szeretettel: Ágnes
A Kristályinfo megálmodója
2021.április 20.
Munkásságom és a weboldal támogatója: borkaszandal.hu
