HÁRSFA VIRÁG

Tilia parvifolia (cordata), grandifolia (plathyphyllos)

Kis – és nagylevelű hársfa

A hársfa hatalmas, 20 – 30 méterre is megnövő, szép lombos fa. Neve is mutatja, hogy egyiknek kisebb, másiknak nagyobb a levele. Mindkét levél lapja egyformán zöld, a kislevelű hársnak a levélér zugaiban rozsdavörös, a nagylevelű hársnak pedig a főér zugaiban fehéres szőrözete van. Mindkét hársnak a termése bordázott.

Mindkét fajtának a virága – tiliae flos – képezi a drogot.

A hársfa hatóanyaga: Illóolaj, izzasztó glycozidák, hesperidia, nyálka, cukor viasz és sók.
A hársfa illóolajának van gyógyhatása, ezért csak friss, vagy egy évnél nem idősebb virágot használjunk!
Felhasználjuk a virágját és a hársfaszén (carbo) porát.

A hársfa virágot ott alkalmazzák, ahol a beteg nem könnyen izzasztható meg. Alkalmazzák hűlési esetekben (spanyolnátha), fájdalmas reumánál és köszvénynél.

Sokáig nem szabad használni, mert szívpanaszokra adhat okot.

A virágból készült főzet (10 gr 1/4 liter vízhez) vizelethajtó, gyomorerősítő, görcscsillapító. Ezt a főzetet felhasználhatjuk katarrusos meghűlésnél, nátha, idült köhögés, tüdő elnyálkásodás, hörghurut, és altesti bántalmaknál, amelyek a vesére vezethetők vissza.  Az említett esetekben a teát mindenkor ágyban, és forrón kell meginni.

Ugyanezt a teát jó eredménnyel használhatjuk sápadtság leküzdésére is. Ha a fenti főzethez mézet teszünk, spanyolnátha ellen kipróbált háziszert kapunk.

A hársfavirág teát élvezeti célra mindig csak forrázzuk!

A hársfa kérgének rostjából kalapálással nyert mézgát daganatok és sebek gyógyítására használjuk.

A hársfa fa részéből készül a hársfaszén, amely az előállítás következtében vasat tartalmaz.

A pompásan virágzó hársfa a méhek kedvenc virága. A puha és fehéres hársfa szívóssága folytán faszobrászatra, esztergályozásra, konyhalapok és asztaldeszkák készítésére alkalmas. A hársfaháncsot derítésre, megszenesített fáját rajzolásra használják.

A nemes vad, a kecske, birka kedvenc takarmánya a hársfalevél. A hársfalevél pora zsályalevél porával kitűnő fogport ad.

A hársfa ránk maradt feljegyzések szerint a vágyakozás, gyöngédség, dal és szerelem jelképe volt. A lombos hársfák alatt tartották – és egyes helyeken még ma is tartják – az ünnepi táncokat, ünnepélyeket, lakodalmakat. A hársfa nagy megtiszteltetésben részesül, amennyiben oltárképeket függesztenek rá, és imazsámolyokat építenek hozzá. A szlávok nemzeti jellegének szimbóluma a hársfalevél.

Fontos tudni, hogy a magyar gyógyszerkönyv a kislevelű hárs (Tilia cordata) és a nagylevelű, széles levelű hárs (Tilia plathyphyllos) virágát írja elő, melynek a drogkereskedelemben kőhárs a közös neve.
Tekintve azt, hogy a kereskedelemben ezek a fajták az ezüsthárs virágával fertőzve is szoktak kerülni a piacra, a gyűjtők és felhasználók érdekében áll, hogy a fontos felismerési módokat megismerjék.

1. A hivatalos fajok murvalevele fonákán kopasz. Az ezüsthársé ezzel szemben apró csillagszőröktől molyhos, amelyet ha éles késsel megkaparunk, a kés élére szőrpamacsok gyűlnek. Kézi nagyítóval a különbség jól megfigyelhető.

2. Az ezüsthárs egész virágzata molyhos és durvább tapintású, mint a másik kettőé.

3. Különbség még az is, hogy az ezüsthársnak nem 5, hanem 10 sziromlevele van.

4. Az ezüsthárs szaga, íze nem olyan kellemes, mint a másik kettőé és a levél fonáka ezüstös fehéren molyhos. Legkorábban a nagylevelű, utána a kislevelű, és legkésőbben az ezüsthárs virágzik..

A forgalomba kerülő úgynevezett bimbós hárs (nem bimbók, hanem termések), a követelményeknek nem felel meg.

Forrás: Varró Aladár Béla gyógyszerész: Gyógynövények gyógyhatásai (1991)