Gondolatainkkal teremtjük meg valóságunkat.

A teremtői vágyak ott élnek minden emberben. A kérdés csak az, hogy e vágyak merre irányulnak, és hogy milyen erős a gondolat és annak energiája.

Ha igazán jól akarod érezni magad a bőrödben, akkor olyan belső alapokat kell felépítened magadban, amelyek szilárdan megtartanak saját hitedben, bármi is történjék. Ha a családtagunktól, más emberektől, a külvilág eseményeinek megváltozásától,vagy bizonyos helyzetek létrejöttétől várjuk, hogy elhozzák számunkra a boldogságot, akkor csalódnunk kell. Ez soha nem is volt így, most azonban – főleg ha a külvilág eseményeit nézzük – teljesen nyilvánvalóvá is válhatott a Te számodra is, hogy a boldogsághoz szükséges alapok nem kívül, hanem bennünk, belül vannak.

Ez a bejegyzésem elsősorban a párkapcsolati boldogságról szól. Ám ha megérted a lényegét, életed minden területén sikerrel alkalmazhatod, hiszen a boldogság egy állapot, ami ráveti tündöklő fényét mindenre. Ennek eredményeként gondolataid átalakulnak, és mint tudjuk, gondolatainkkal teremtjük meg valóságunkat.

Konzultációim során gyakran panaszkodnak nők és férfiak, hogy megromlott, kihűlt a kapcsolatuk férjükkel/ feleségükkel. A hölgyek rendszerint azért elégedetlenkednek, mert a férj semmit nem segít a háztartásban, gyermeknevelésben. Hazajön a munkából, leül a TV vagy az internet elé, talán még azt sem tudja, milyen étel van a tányérján….. stb. A kapcsolat megromlása miatt a férfi a bűnös. Mert szeretünk ujjal mutogatni. Nem vesszük észre, hogy miközben mutatóujjunk a másik félre mutat, három másik ujjunk önmagunkra. 👉

A férfiak legnagyobb bánata rendszerint az, hogy az évek során megváltozott az asszony. Eltűnt az a gyönyörű, megértő, szeretetre, becézgetésre méltó hölgy, akit megismert, akibe beleszeretett … stb. A kapcsolat kihűléséért  a feleség a felelős. Mert a férfiak is szeretnek ujjal mutogatni. Ilyenek vagyunk.

Tudjuk, hogy senkit nem lehet megváltoztatni, de mivel mindannyian boldogságra születtünk, ezért alapvető természetünkben, abban a jó mélyre eltemetett vágyainkban ott él a boldogság. A harc az ego játéka és mindig harcot szül, ezért veszekedéssel, ítélkezéssel, bűnök, hibák felsorolásával soha nem lehet békét teremteni.

Kedvenc olvasmányaim között vannak Vlagyimir Megrétől az Anasztázia könyvei. 2005 -ben vettem meg az első könyvet, azóta pedig az évek során többször is elolvastam mindegyiket. Anasztázia tanítása sokat segített abban, hogy megértsem az Univerzum és az ember, az emberi ego, valamint a gondolatok működését. Ezen kívül ezek a könyvek vezettek el oda, hogy keressem a mindenség megteremtőjét, Istent. Elvezettek engem a Csodák Tanításához, amitől még mélyebb megértést nyertem Anasztázia üzeneteiben is. Ezért újra és újra előveszem ezeket a könyveket.

Most pedig ennek a sorozatnak Az Élet energiája – 7.könyvéből hoztam egy hétköznapokból merített történetet, ami egy átlagos, egymással zsörtölődő házaspárról szól. Ebből eldöntheted, Isten segített, vagy az Istenbe vetett hit? 

 

 

“Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi és egy nő. A nőt Jelenának, a férfit Ivánnak hívták. A férfi, amikor megjött a munkából, a fotelba a TV elé telepedett és hozzá fogott újságot olvasni. Felesége, Jelena, vacsorát főzött. Férje elé helyezte a vacsorát és közben morgolódott, hogy férje a ház körül semmit sem tesz, ráadásul keveset is keres… Ivánt idegesítette felesége dohogása, de nem válaszolt neki durván, csak magában gondolta: „Ő maga is egy lompos banya, mégis neki áll feljebb! Bezzeg, amikor feleségül vettem, mennyire más volt — szép is, kedves is!”.

Történt egyszer, hogy zsörtölődő felesége unszolására Iván a tévé elől kelletlenül feltápászkodott és kivitte a szemetet az udvarra. Visszafelé jövet megállt a ház ajtaja előtt s gondolatban imigyen fordult Istenhez:
— Istenem, ó, én Istenem! De félre sikerült az én életem! Hát így kell már énnékem élnem egészen halálomig, egy ilyen morgó, ráadásul ronda nőszemély oldalán? Nem élet ez! Maga a kínszenvedés!

S ekkor Iván hirtelen meghallotta Isten halk szavát:
— Tudnék én, Fiam, a te gondjaidon segíteni: adhatnék én neked feleségnek gyönyörűséges Istennőt is, ám sorsod ily hirtelen változásának láttán a szomszédok rögvest ámuldoznának. Tudod mit? Tegyük helyre a dolgokat inkább imigyen: én inkább a te mostani feleségedet kezdem javítgatni, beléje egy Istennő szellemét helyezem, s megreparálgatom majd külsejét is. De azért jól vésd lelkedbe, ha Istennővel akarsz élni, hozzá bizony tenmagadnak is méltóvá kell válnod!

— Köszönöm, Istenem! Egy Istennőért életét bármely férfiember hajlandó volna megváltoztatni. Csak annyit mondj még meg azért, hogy mikor látsz hozzá asszonyomból Istennőt teremteni?
— Egy picit változtatok rajta már most, azonnal. Majd folyamatosan percről percre tovább javítgatom…

Bement Iván a házba, visszaült fotelébe, kezébe vette az újságot, a tévét is bekapcsolta. De bizony olvasni már nem tudott, filmet se nézni. Ugyan, hogy is tudta volna magát tovább türtőztetni! Kíváncsi volt, vajon változik-e már az asszony, legalább egy icipicit? Felállt hát, kinyitotta a konyhaajtót, vállal az ajtófélfának támaszkodott, s figyelmesen nézegetni kezdte feleségét.

Felesége háttal állt hozzá, az edényt mosogatta vacsora után. Jelena hirtelen megérezte férje pillantását és az ajtó felé fordult. Tekintetük találkozott. Nézegette Iván a feleségét és így gondolkodott: „Hát bizony, nem látok én rajta semmi változást!”

Jelena – mit sem sejtve – látva férje különös figyelmét, sebtiben megigazgatta haját, arcát pír öntötte el, majd megkérdezte:
— Mi van, Iván, mi lelt, hogy így nézel rám? Nem tudott erre Iván mit felelni, ezért zavarában, hogy hamarjában mondjon valamit, így szólt:
— Segítenék én tenéked, hallod, elmosogatni, esetleg… Valamiért arra gondoltam, hogy éppenséggel, miért is ne…
— Elmosogatni? Te? Segítenél nekem? — kérdezett vissza meglepetten felesége, s levette piszkos kötényét
— Hiszen már el is mosogattam!

„Hihetetlen, mily gyorsan, szinte itt azonnal, szemem láttára változik! – fordult meg Iván fejében – Nicsak, hogy megjavult máris!” Elkezdte hát az edényt törölgetni.
Másnap Iván munkából rögvest egyenesen hazafelé sietett. Alig várta, hogy láthassa, hogyan változtatják Istennővé az ő házsártos feleségét. „De ha máris sok minden vált benne istennőivé? Én, pedig még úgy, mint korábban, sehogy sem változtam. Azért veszek mindenesetre egy csokor virágot, nehogy egy Istennő előtt kelljen szégyenkeznem.” – gondolta.

Kinyílott a ház ajtaja, s zavarba jött Iván, szinte elkábult a látványtól. Előtte ugyanis Jelena állt ünnepi ruhájában! Abban, amit egy évvel ezelőtt éppen ő vett neki. Frizurája gondosan elkészítve, hajában szalag. Iván zavarban volt és kissé ügyetlenül, szemét róla le nem véve nyújtotta át neki a virágot. Jelena átvette a virágot, felsóhajtott, lesütötte szempilláit és elpirult. „Ó, de gyönyörűek az Istennők szempillái! Mily jámbor a természetük! Mily rendkívüli lelki szépségük és küllemük!”

S most, Iván is, mintha rajta lett volna a sor, sóhajtott egyet, midőn megpillantotta a megterített asztalt az ünnepi étkészlettel, ahol két gyertya égett, két pohár és Isteni illatokat árasztó étel állt. Amikor az asztalhoz ült, szembe vele felesége Jelena is leült, de hirtelen felugrott s így szólt:
– Bocsáss meg, elfelejtettem neked bekapcsolni a TV-t! Itt meg, nézd, friss újság! Neked hoztam.
– Nem kell a TV, újságot olvasni sincs kedvem, amúgy is mindig ugyanazt írja mind – mondta Iván őszintén -, hanem inkább arról mesélj, hogy szeretnéd eltölteni a szombatot, a holnapot?

A teljesen elnémult Jelena egy pillanat múlva visszakérdezett:
– És te?
– Sikerült – véletlenül – két jegyet vennem a színházba. De azért napközben, esetleg, szívesen elmennél nézelődni a boltokba? Ha már egyszer színházba kell mennünk, akkor be kellene ugranunk a városba is, hogy színházba illő ruhát vegyünk neked. Iván majdnem elszólta magát, már-már azt mondta: „Istennőhöz illő ruhát”, s erre zavarba jött, Jelenára pillantott, majd ismét sóhajtott egy jókorát. Előtte, az asztalnál egy Istennő ült. Az Istennő arca ragyogott a boldogságtól, szemei is csillogtak. A mosoly titkolt kérdést rejtett.

„Ó, Istenem, milyen szépek is mind az Istennők! De ha nap, mint nap egyre jobbá válik, akkor ugyan képes leszek-e én egy Istennőhöz méltóvá válni? – ötlött föl Ivánban és ekkor hirtelen, mint villám, hasított belé a gondolat: Sikerülnie kell! Sikerülnie, amíg oldalamon egy Istennő áll! Meg kell kérnem, ha kell, rá kell bírnom, hogy gyermeket szüljön nekem. A gyermek tőlem és egy gyönyörű szép Istennőtől lesz.”

– Mire gondolsz, Iván, gondterhelt az arcod, vagy ideges vagy tán? – kérdezte Jelena férjét.

Izgatottan, mintha tűkön ült volna Iván, mert nem tudta, hogyan mondja el titkos óhaját. De hát nem vicc az – egy istennőtől gyermeket kérni?! Ilyen ajándékot neki Isten ígérni bizony nem ígért. Nem tudta hát Iván, hogyan is mondja el kérését, s felállt, ujjai között az asztalabroszt sodorva, kivörösödve kibökte:
– Nem is tudom… Esetleg… Hát, én, tudod… azt akartam mondani… Már régen… Igen, én gyermeket akarok tőled, szépséges Istennő!

Jelena férjéhez, Ivánhoz lépett. Szeretettel csordultig teli szeméből a boldogság könnycseppje buggyant ki, s gördült végig arcán. Kezét Iván vállára helyezte, s forró leheletével lángra lobbantotta őt. „Óh, micsoda éjszaka volt az! Óh, micsoda reggel! Micsoda nap! Óh, mily szép is az élet egy Istennő oldalán!” – gondolta Iván, midőn második unokáját öltöztette, hogy sétálni vigye.

***

– Ebből a példázatból, Vlagyimir, mit értettél meg? – kérdezte Anasztázia
– Mindent. Isten nem segített Ivánnak. Csak gondolta, hogy Isten hangját hallja. Iván saját gondolatával formált feleségéből Istennőt.
Pontosan, így van: Iván gondolatával hozta létre saját boldogságát. Feleségéből Istennőt alkotva maga is megváltozott. Ám Isten mégiscsak segített Ivánnak.
– Mikor?
– Még akkor, amikor mindenkinek mindent megadott, amikor az ember teremtését fontolgatta. S a megteremtettek között az elsőnek ezt el is magyarázta. Emlékezz csak vissza Isten szavaira a „Teremtés” könyvből: „Fiam, vég nélküli vagy, örök vagy. Benned élnek a Te teremtői vágyaid.”
E szavak, Vlagyimir, mind a mai napig érvényesek.

A teremtői vágyak ott élnek minden emberben. A kérdés csak az, hogy e vágyak merre irányulnak, s az Ő Földön élő fiaiban és leányaiban milyen erős ma a gondolat és annak energiája.”

Vlagyimir Megre: Az Élet energiája (Anasztázia – Oroszország zengő cédrusai 7. könyv)

***

Ugye megértetted a lényeget? Ha bármit meg szeretnél változtatni az életeden, imádkozz Istenhez, és hited a megvalósulásban legyen olyan sziklaszilárd, mintha már bizonyítékát is látnád a megvalósulásnak. Alakítsd ehhez a gondolataid.

„Az ima egy mesterkulcs. Egy kulcs illeszkedhet egy ház ajtajába,
de amikor minden ajtóba illeszkedik, mesterkulcsnak nevezzük.
Az imádság pontosan ilyen kulcs az összes földi problémához.” 

(Neville Goddard)

 

Szeretettel kívánom, hogy gondolataid teremtő ereje örömöd, boldogságod szolgálja!

Ágnes

***

Munkásságom támogatja: borkaszandal.hu

Tovább…