„Naponta megköszönöm Jézus nevében a Teremtőnek, hogy nagyszüleim neveltek. Olyan „batyut” kaptam, amiből tudtam juttatni nemcsak a fiamnak, de a lányomnak is. A legnagyobb erőt, a mindenkori újrakezdés töretlen akaratát, a túlélést, a soha nem feladni akaratot, a reményt, de annak megvalósítását is.

Ismerőseim között akadnak olyan emberek, akik hatalmas vagyont, több házat, pénzt örököltek. Mégsem boldogok. Nem tudnak örülni annak, ami nekem, nekünk megadatott. Egy jóízű beszélgetésnek, egy tányér egyszerű ételnek, egy szép napfelkeltének, a kutyámnak, mindennek.

Minden, ami körülvesz minket, az csupa-csupa energia. Tőlünk függ, de mennyire tőlünk, nem is hisszük el, hogy mikor és melyik energiát vesszük magunkra.

Vannak, akik mindig panaszkodnak, ezért, mintegy olyan spirálba húzzák magukat, mely leviszi őket a Föld mélyébe… mondhatnám, írhatnám azt is, hogy a Pokolba. Mert napi szinten azt élik meg, a Poklot, mert tekintetüket nem felfelé emelik, ott, oda, ahol a Mennyország van. Ott, ahol a Teremtő, s életünk tudója, rendezője.

Többen magányosak, ezért begubódznak, minden emberben a rosszat látják, a jót nem. Saját szemükben a gerendát nem veszik észre, más szemében a szálkát is gerendának látják. Mindig sápítoznak, mert van kezük-lábuk, tudnak beszélni, menni, saját akaratuk-szabadságuk van.

S, vannak olyan emberek, akik több éve az ágy rabságában élnek, mondhatnám vegetálnak, s a lelkük mégis repül.

Mitől?

Attól, mert reménykednek, az őket körülvevő szeretetben, talán abban, hogy felépülnek, s ha nem, akkor tudják, mert tudják, ha „börtönüket” elhagyják, akkor a lelkük szabadon repül a Teremtő felé.

Nem, ne hidd, hogy élet ellenes vagyok. Nem, sőt, nagyon is szeretek élni, sőt élni szeretnék, mert szeretteimnek szüksége van az ölelésemre az okos tanácsaimra. Azokra a tanácsokra, melyeket anno nagyszüleimtől kaptam. Nem, nem az én érdemem, de a nagyszüleimé.

Sőt, volt olyan eset is, hogy nekem idegen, csak ismerősnek szó szerint leordítottam a fejét, mert mindennel elégedetlen volt. Közben mindene megvolt. Rávilágítottam, milyen alapvető dolgok jelentik a szabadságukat, a mindennapi életükben az örömet, melyet oly sokan nem tudnak köszönni, de élvezni sem.

Mindent természetesnek vesznek, pedig mennyire nem az, hogy látunk, hallunk, beszélünk, járunk, vannak és lehetnek döntéseink és azokat meg is tudjuk valósítani. Van akaratunk, senki nem korlátoz minket, szerethetünk és szeretnek.

Erre kell(ene) felhívni minden olvasónak a figyelmét, hogy igenis becsüljék meg értékeiket. S, az érték nem minden esetben a pénzt jelenti, hanem annál sokkal többet. Az újrakezdés akaratát.

Georgina Bojana”