Sok ezer éve a magyar kultúrában megtalálható áldást kérni ételünkre, italunkra, házunkra, jószágainkra. Lassan feledésbe merül, egyre kevesebben gyakorolják, pedig igen nagy jelentősége van.
Áldást kérni nem más, mint energetikailag letisztítani azt, amivel kapcsolatba kerülünk.
Sütünk, főzünk, szeretünk jókat tenni a család asztalára, beleadjuk szívünket, lelkünket. Valóban belekerül az ételbe minden hangulatunk, minden gondolatunk, érzéseink és minden, amit éppen akkor „sugárzunk”, rezgéseinket átveszi minden – és mindenki – akivel csak kapcsolatba kerülünk.
Elgondolkoztál már azon, hogy amit hazaviszünk – legyen az étel, vagy bármi – kinek és milyen energiáját hordozza?
Lehet, a földműves, aki a kenyerünk gabonáját vetette, aratta, boldogan végezte munkáját, örült a Nap fényének, jól érezte magát a szabadban.
Lehet, hogy a molnár épp összeveszett a barátjával és harag, bánat, vagy csalódottság volt a szívében?
Talán a pék most találta meg élete nagy szerelmét és a kenyérkék rózsaszín felhőben keltek meg szép magasra?
Aztán jött a boltos kisasszony, akinek beteg a gyereke és épp érte aggódik…
A minap én elgondolkoztam ezen.
Mit tehetünk tehát, hogy megtisztítsuk ételünket, italunkat, környezetünket? Nagyon is sokat!
Kérhetünk áldást a Teremtőtől, kérhetjük, tisztítsa meg minden negatív energiától a minket körülvevő dolgokat.
Amit még pluszban kérek – nem, mintha nem bíznék a Teremtő erejében -, az egy ARANY vagy GYÖNGYHÁZ színű fény, ami átjárja, letisztítja és szeretetenergiával tölti fel ételünket, italunkat.
Csak szokás kérdése az egész, hogy főzés közben, vagy mielőtt nekifogok kenyeret sütni, gondolatban megkérem a tisztítást.
Csoda jó érzés! Tedd ezt te is, tisztíts és töltsd a szeretetenergiát!
Figyeld meg, milyen más érzések járnak át, mikor az asztalra teszed azt az ételt, amit megtisztítottál, megtisztíttattál.
