2013-ban találkoztam először a MET-tel. Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet. Az volt a véleménye, eleget tanultam a lélekről, az önmegismerésről, már túlolvastam magam, és eljött az idő, hogy beálljak a segítők sorába. Véleménye szerint a MET tökéletes eszköz lehetne nekem ehhez.
Elmentem egy nyílt napra, ahol Tömör Elisabeth az egyetlen magyarországi MET tréner és terapeuta elmondta, miről szól e a módszer és kaptam egy rövid ízelítőt a kezelésből is. Napokig a hatása alatt voltam. Szó szerint MEGÉRINTETT! Annyira, hogy jelentkeztem is a képzésre, elvégeztem, majd az alapvizsgát le is tettem, dolgoztam vele. Most pár év kihagyás után újra ezt teszem.
Fotó forrása: internet
A MET – Muscle Effect Therapy – érintésterápia
– izmokra ható kezelés
A kezelés maga egy nyugodt, ellazult, relaxált állapotot eredményez, melynek hatása a mindennapjainkban is tapasztalható. 1 óra kezelés 4 óra pihentető, mély, intenzív alvásnak felel meg.
Ha mi magunk nyugodtak, feszültség és stresszmentesek vagyunk, környezetünk is ezt tükrözi, ezt adja vissza.
Az érintés tudatosítja az izmokban a feszültséget, melyek fájdalommentesen, jó érzést keltően oldódnak, így csökkentve a testben az esetleges izomfájdalmakat is.
A kezelés menete
A MET kezelés menete két részből áll.
Először a test fizikai állapotának felmérését végzem, néhány kérdéssel tudatosítom a Kliens testérzetét, testtudatosságát, figyelemmel a feszült, blokkolt részekre.
A második rész maga a kezelés, az érintések. A Kliens kényelmes testhelyzetben fekszik, párnákkal, takarókkal biztosítom ezt számára. Az érintéseket csupasz bőrfelületen végzem, mindig csak a kezelt testrész marad fedetlen.
Az egész csupán 1 óra hossza, amit kizárólag hetente egy alkalommal lehet végezni. (A hatása ennyi ideig tart, „dolgozik” az izom.)
Én, a tanfolyam alatt a Dohány utcában. 🙂 Csodás időszak volt!
Jó érzés volt átvenni 🙂
Mit érezhetünk a kezelés alatt?
Egy mély, ellazult, békés, módosult tudatállapotban tölti a Kliens ezt az időt, mely 4 órás pihentető alvásnak felel meg. Az izmok elengedik a feszültséget és észrevétlenül felszínre törhetnek és oldódhatnak a traumák, a korábbi lelki sérülések.
Általában mindenki végigalussza a kezelést, és kissé kábán, de kipihenten „érkezik vissza”, majd számol be arról, mennyire kellemes, pihentető és nyugodt időt töltött nálam, velem.
NEM VAGYOK orvos, sem gyógyító, sem semmiféle tanító! Nem ígérek nagy változásokat senki egészségi állapotában, vagy életminőségének javulásában.
Amiben részt tudok venni, az a segítségnyújtás, a támogató jelenlét.
A változás, a változtatás mindenkinek a
SAJÁT, EGYÉNI FELELŐSSÉGE!
Aki ezt vállalja, keressen fel bátran!
Türjén dolgozom.
Időpont-egyeztetésre a 06-30-489-0334 telefonszámon
(hétfőtől péntekig 9-18 óra) vagy Messengeren van lehetőség.
A kezelés díja 9.000.- Ft/óra – alkalom.
A kezdetek…. 2014.
Kapcsolat
Ha szeretnél kérdezni tőlem, vagy kezelésre jönni hozzám,
akkor küldj egy üzenetet, hamarosan válaszolok.
Adataidat tiszteletben tartjuk, nem osztjuk meg senkivel.
Adatkezelési tájékoztatónkat ide kattintva olvashatod el.