FIGYELEM!

Az online önismereti tréning díja most – tekintettel a kritikus helyzetre –

15.000 Ft helyett most mindössze

5.000 Ft

Szeretettel hívunk, tarts velünk!

Hazánk és a világ eseményei most számtalan olyan érzést elevenítenek fel bennünk, amit nagyon nehéz kezelnünk.

Felgyorsultak az események, jelentős fizikai és energetikai változások zajlanak, hihetetlen energiáknak vagyunk tanúi az utóbbi időkben. Az előrejelzések szerint ez ebben az évben még tovább fokozódik. Ez tükröződik hazánk és a világ eseményeiben is, de a környezetünkben, az egészségünkben, társkapcsolatban is, így minden ember életét érintik.

Naponta számtalan kétségbeesett levél és telefonhívás érkezik hozzám, amiből azt látom, hogy egyre jobban összecsapnak a hullámok azok feje fölött, akik eddig nem foglalkoztak azzal, hogy mi – miért történik.
Betegség, káosz terjed és uralkodik, legtöbben félnek, mert már az sem tudható, hogy holnap mi lesz.

Akik nem ismerik a gyors változás okát, azok kétségbeesetten, és értetlenül állnak a hirtelen változások előtt. Akik ismerik, azok fel vannak készülve és örömmel üdvözlik, szeretettel fogadják az újabb tapasztalásokat. A vírusok őket sem kerülik el, de mivel nem uralkodik fölöttük a félelem, könnyebben túljutnak az eseményeken.

Legyünk óvatosak és elővigyázatosak, és miközben zajlanak a külső események, vegyük észre, amint beépülnek az új energiák!

Mivel elérkezett az az idő, amikor teljes rendszer, hit, szemléletváltáson megyünk keresztül, valóban el kell tűnnie mindennek ami nem az új energiáknak megfelelő.

Meg kell érteni, hogy miért történik mindez, és sokkal gyorsabban, könnyebben túljutunk a nehezén!

Ezek megértésének megsegítésére hoztuk létre csoportunkat, ahol elsősorban az önismerettel, életünk jobbításával foglalkozunk, mini e – mail tréningek formájában. Ahogy egyre jobban megismered és megérted önmagad,  túl az álarcon, ami eltakarja igazi, belső önvalódat,  együtt tudsz majd haladni az új, energetikai változásokkal.

Amikor belső világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül!

A mai korszak – már tapasztalhatjuk – hatalmas változásokat hoz mindenki életébe akár ellenkezik, akár befogadja azt.
Lejárt a kifelé mutogatás ideje! Felelősséget kell vállalnunk önmagunk életéért. Azok az emberek, akik már évek óta a fejlődésnek ezt az útját járják, örömmel néznek a változások elébe.

Ezek a változások fájdalmasak azoknak, akik nem tudnak egységben tekinteni a történésekre. Ugyanakkor felemelő örömben lehet része annak, aki átlátja az egészet. Ebben a folyamatban mindenekelőtt fejlődik a finom érzékelésünk, így felismerjük, és gyakrabban használjuk intuitív és kreatív képességeinket.

Ahhoz, hogy a fájdalom kevesebb legyen, meg kell értenünk a velünk történő eseményeket, legyen az egészségünk területén, szűk környezetünkben, vagy az egész Föld bolygón.

Azok részére, akik szeretnének megismerkedni  az életüket irányító belső erőkkel, önmagukkal,  egy mini tréning sorozatot indítottunk. (ez nem a kristályokról szól!) Ebből ismerkedhetsz a holisztikus, az élet minden területére szóló, mindenre kiterjedő szemlélettel úgy, hogy azokat meg is érted.

Lépésről – lépésre haladunk, olyan ismeretekkel, amelyek alapján az én életem már közel húsz éve, hatalmas változásokon ment és ma is megy keresztül. Ma már tudom, hogy a tanulás folyamatos,  hiszen azért születtünk, az a feladatunk, hogy újabb és újabb tapasztalatokat szerezzünk. Az pedig, hogy ez a tapasztalás fájdalmas, vagy örömteli, egyedül rajtam – rajtad! – múlik.

Szeretettel hívlak, lépj be Te is közénk!

Az önismereti tréning személyes részvételt nem igényel!

Jelentkezésed után öt naponta kapsz újabb és újabb mini tréning anyagot,  amit nem megtanulni kell, hanem megérteni. Amikor megérted, önmagától, szinte észrevétlenül beépül az életedbe.
Időről – időre jönnek az “aha élmények”.  Olyan képességeidet fedezed fel, amelyek eddig rejtve voltak előtted. Akkor már csodálkozni fogsz azon, hogy eddig miért másképp láttad a világot, hiszen így annyira egyszerű és örömteli az élet.

Az alapoktól indulunk, így ha ma jelentkezel, akkor sem maradsz le azokról a tréningekről, amit azok kaptak, akik már régóta a tagjaink.

Az önismereti tréning díja – tekintettel a kritikus helyzetre –

15.000 Ft helyett most mindössze

5.000 Ft

Ha szeretnél jelentkezni az egy éves online tréningre, azt az alábbi űrlapon megteheted. A tréning a díj befizetését követően kezdődik.

Mielőtt kitöltöd a jelentkezési adatokat, ismerkedj meg Adatvédelmi Tájékoztatónkkal. Adataid nálunk biztonságban vannak.

Az online önismereti tréningre az oldal alján lévő űrlapon tudsz jelentkezni.

energia vibráció

Jelentkezem az Önismereti tréningre

Ha van adószámod – akár adószámos magánszemély vagy, akár vállalkozó – , a neved mellé kérlek írd be az adószámodat! A 2020.július 1-től érvényes jogszabályok értelmében az adószámot fel kell tüntetnünk a számlán.
(Az adószám és az adóazonosító jel nem ugyanaz! A 10 számjegyű adóazonosítót nem kell ráírni a számlára)

energia vibráció

FONTOS! 

Amikor elküldöd a jelentkezést, az automata rendszer azonnal kiküldi a címedre a visszaigazolásomat, amiben megadom a további teendőket. A levelezőrendszerek beállítása azonban sokszor megtréfál minket, és valahová eldugja a fontos leveleinket is. Ha nem találod azonnal a tisztaforras2008@gmail.com címről érkezett levelet, írd be az e-mail címemet a levelezőrendszered keresőjébe, és azonnal megmutatja, még akkor is, ha esetleg a spam mappába tette.
Amiben biztos lehetsz, amikor elküldted a jelentkezést, egy percen belül nálad van a visszaigazolás.