Mi a mágia?

Valójában nem szép dolog, hogy másokat befolyásolunk, de ha ez jóindulattal és szeretettel társul, vagy ha a magunk védelmében tesszük, talán bocsánatos ” bűn „. A mágia tulajdonképpen azt jelenti, hogy megmagyarázhatatlan, láthatatlan természetfölötti erőket mozgósítunk lehetetlennek tűnő dolgok megtételére, azok felidézésére, illetve az emberek szolgálatába állítására.

A mágikus hatás előidézése tulajdonképpen varázslás, varázslat. Ma még csak kevesen értik, hogy ennek használata alapvető képességeinkhez tartozik. A szándék és a hit megnyilvánulása, ami szellemi képességeink bizonyítéka és használata céljaink elérése érdekében. Mágiának nevezzük, amikor az ember saját hitét használva képes kigyógyulni egy gyógyíthatatlannak tűnő betegségből. A lélekerő mágiáját csak jóra lehet használni, mert ez felel meg az ember igazi, Isten adta alaptermészetének.

A kövek mágikus hatása

Tudjuk, hogy a karkötők használata a jobb és a bal agyfélteke működésének harmonizálására szolgál attól függően, melyik karunkon viseljük! Most egy kis ízelítőt adok A kövek mágikus hatásai címmel készült tanulmányomból, ami a mindennapjaink eredményesebbé és kellemesebbé tételében segít.

Használd ezeket a köveket karkötőként, vagy tartsd magadnál marokkőként annak megfelelően, mit szeretnél elérni.

Szerelem vonzó rózsakvarc

Szerelemre, szeretetre vágysz? A rózsakvarc szerelmi ereje olyan intenzív, hogy ha karkötőként viseled, több figyelmet fogsz magad köré vonni, mint amit elbírsz! Ha szeretnéd bevonzani életedbe a szerelmet, ne keress mást, csak a romantikus rózsakvarcot.

Tedd az ágyad mellé vagy az otthonod párkapcsolat sarkába. Olyan hatásosan vonzza hozzád a szerelmet és a kapcsolatokat, hogy gyakran szükség lehet egy ametisztre is, hogy a felgyorsult eseményeket kissé lelassítsa. A fennálló kapcsolatokban visszaállítja a bizalmat és a harmóniát, ezen kívül fokozza a feltétel nélküli szeretetet.

Ametiszt, hogy ráérezz mások gondolatára

Az ametiszt képes felébreszteni a médiumi képességeket. Ennek következtében egy ametiszt karkötő tulajdonosa mindig ösztönösen tudja, hogy mások mit éreznek iránta. Támogatja az új ötletekkel való azonosulást, összekapcsolja az okot és az okozatot. Ez a kő megkönnyíti a döntéshozatalt, egyformán biztosít józan észt és spirituális megérzéseket, valamint segíti a döntések és a megérzések gyakorlati alkalmazását.

Az ametiszt az egyik legspirituálisabb kő. Erősíti az isteni szeretetet, megmutatja a maga valójában. Fejleszti az önzetlenséget és a spirituális bölcsességet. Működésbe hozza a megérzést, és hangsúlyozza a médiumi képességeket.

Vigyázat, az ametiszt un. hangulatkő, hosszan tartó negatív sugárzás hatására kifakulhat! A hangulatkövek a pozitív energiák hatására visszanyerik eredeti fényüket!

Lapis lazuli, más néven lazurit

A lapis lazuli jótékony hatással van bizonyos okkult képességek kibontakoztatására. Következésképpen egy lazuritból készített karkötő tulajdonosát ráhangolja mások igényeire és érzéseire. Serkenti az álmodást, hangsúlyozza az extraszensz képességet. Ezen kívül megkönnyíti az asztrális utazást, növeli a személyes és a spirituális erőt.

Ez a kő gyorsan oldja a stresszt, mély békességet biztosít. Hatalmas nyugalom jellemző rá, és a kulcsot jelenti a spirituális képességekhez. Védelmet nyújtó kő, az őrzőlényekkel áll kapcsolatban. Felismeri az asztrális támadást mielőtt az hatna rád, blokkolja, és visszatéríti az energiát oda, ahonnan ered. Ha úgy érzed, hogy valaki „leszívja az energiád”, használj lazurit karkötőt, és nem lesz rád hatással.

Hematit a szexuális élet javításáért

A hematit  erőteljesen a fizikai részre tereli a figyelmet és a tudatosságot, fokozhatja az orgazmust. Erősíti a pár egymás közötti szexuális kötődését. Támogatja a bátortalan nőket, növeli az önérzetet és a túlélő képességet. Fokozza az akaraterőt és a megbízhatóságot, magabiztosságot ad.

A hematit semlegesíti az önkorlátozást, tágítja a lehetőséget, gazdagítja az egyéniséget.

Néhány kő mágikus hatásáról olvashattál itt. Ha szeretnél szélesebb körben is megismerkedni az ásványok hatásával és használatukkal, szívesen ajánlom a Kristályismereti online (személyes részvételt nem igényló) kurzust, aminek 3 modulja most összesen mindössze 5.000 Ft-ért elvégezhető.

Itt olvashatsz bővebben róla

Ha szereted a kristályokat, drágaköveket, tudj meg róluk mindent,
és élvezd segítő erejüket!

Ha hallottál a kristályok harmonizáló erejéről, de mégsem érzed nyakláncod, karkötőd hatását, akkor valószínűleg kevés az információd arról, hogy mire figyelj. Ha hallottál már a a programozott kristályról, sőt vettél is már ilyet, de neked mégsem működik, akkor itt a helyed! A kristályok használatával hamar rájössz arra, hogy elengedhetetlen a hozzá tartozó információ megismerése.

A kristályok, kövek akkor működnek igazán, ha kihasználod működésük alapelveit, amikor Te programozod magadnak, a saját vágyaiddal!

Hogy miért mutatnám meg mindezt neked?

Mert szeretem a természetet, és életemben minden lehetőséget megragadok arra, hogy összhangban éljek vele.  Hálával használok mindent, amit bőkezűen nyújt nekem, de nem sajátítok ki semmit, hiszen mindez a Tiéd is, és Mindenkié, aki a Földön él! Abban az áldásban részesültem, hogy megérthettem a kristályok működésének titkait, és azt, hogy minden összefügg mindennel!

Meggyőződésem, hogy az egészség és a betegség is belülről fakad. Hiszek abban, hiszen tapasztalom, hogy harmonikus életminőségünk az egész ember múltját és jelenét figyelembe vevő szelíd módszerekkel megóvható és javítható.

Ebben szeretnék neked segíteni, és szívesen állok rendelkezésedre, ha kérdéseid vannak a kristályok, kövek, ásványok használatával kapcsolatban akár testi, akár lelki szinten.

Ezért hoztam létre a Kristályok – ásványok ismerete kurzust,
ahol  szeretettel adom át Neked
minden tudásomat, tapasztalatomat.

KRISTÁLYISMERETEK
online kurzus

Bővebben

Mentés

Végül pedig tájékoztatlak, hogy nálam semmilyen ásvány nem vásárolható. Szeretettel ajánlok két olyan webáruházat, ahol én is szívesen vásárolok.

Ametiszt ásványbolt és Kristály centrum

Tovább…