„Ha nem tudjuk, milyen kikötő felé tartunk,

nincs számunkra kedvező széljárás.”

                                                              SENECA

Bemutatkozik “M” , azaz Marcsi

Huszonegynéhány éves lehettem, amikor elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy kell, legyen valami más értelme is az életemnek, mint a napi rutin (felkelek, dolgozni megyek, aztán haza, alszom…élek. Élek?). Egyfolytában az kattogott a fejemben, hogy „Miért vagyok én itt? Mi a feladatom?” – sokan nem tudjuk. A tudatalattink viszont tudja és üzen.

Kerestem, kutattam, rengeteg könyvet elolvastam. Nem jött a megértés. Változtam és változtattam… mert nem voltam jól. Figyeltem a megérzéseimet és követtem azokat. Sok olyan élményben volt részem, amit nem mertem senkinek elmesélni. A nehéz helyzeteimben képekben, vagy hangok formájában jöttek az üzenetek, mit kellene tennem, melyik utat válasszam. Ezek az események még inkább a spiritualitás felé tereltek.

2013-tól, amikor csak tehettem, családállításokra jártam. Részt vettem egy KTMÁ (Kvantum-Tudat Mező Átalakítás) tréningen.

2013-ban elkezdtem érintésterápiát tanulni, hogy segíthessek magamon, majd annak, aki kéri. Rendszeresen eljártam kineziológushoz is. Ezek a módszerek mind hozzájárultak ahhoz, hogy lassanként kezdtem rátalálni saját magamra, mertem megélni azt, ami nekem jó. Kevés volt ez is… még kell valami! Folytattam a keresést. Olvastam és tanultam.

Éltem az Életemet a megérzéseim alapján. Sok minden változott. A házasságom helyrehozhatatlanul és végérvényesen tönkrement. Elhagytam a szülőfalumat és 2014 áprilisában Budapestre költöztem. Egyedül éltem és volt időm magamra, a Lelkemre. Tanultam, dolgoztam, utazgattam.

Egyik alkalommal Szicíliára.

Hihetetlenül megérintett ott valami. Éreztem, hogy Olaszországban várnak engem. Ott van a párom, a szerelmem a családom. Elkezdtem olaszul tanulni. Megkértem ismerőseimet, akinek van ebben az országban valami kapcsolata, ossza meg velem. Sokan meg is tették. Többek között akkori kolléganőm, aki mutatott nekem egy férfit, aki már sok éve kint él, tőle kérdezhetek, biztos segít mindenben.  (Érdekességként elmesélem, egy faluban nőttünk fel, pár utcányi távolságban, de nem ismertük egymást.)

Kérdeztem…. Segített.

2015  november elején kiköltöztem hozzá és 2016-ban összeházasodtunk.

Azóta boldogan élek 3. férjemmel, szívembe fogadott fiammal és lányomként szeretett menyemmel Olaszországban, egy kisvárosban, közel az osztrák határhoz, de távol Magyarországtól.

Nagyon szerettem volna olyan munkát találni, amivel folyamatosan fejlődöm és hazafelé is tudok másoknak segíteni.

Megtaláltam!

2018-ban belső hangom ajánlására elvégeztem a rezgésmódszertani konzulens képzést, melynek keretében Kristálygyógyászatot, Számmisztikát, Színterápiát, Gyakorlati önismeretet, Integrál filozófiát, Egzisztenciális pszichológiát tanultam és elsajátítottam a hangtálak, gongok, hangvillák használatát egyéni kezelésben, csoportos foglalkozásban.

Szintén 2018-ban a kristályok kapcsán találkoztam ismét Ágikával (hihetetlen újra egymásra találás!) és ismétlésként a Kristályok, ásványok ismeretét, újdonságként a Kristály Asztrológiát és a Kristály Programozást tanultam meg tőle.

A sok-sok tanulás hatására vált világossá számomra, hogy a mostani időkben a legfontosabb önmagunk szellemi fejlődése és a tudatosságunk növekedése. A Vizöntő-kor, az Új Energia, a dimenzióváltás – ki hogy nevezi – önmagunk tudatos megéléséről, kibontakozásáról szól. Fel kell ismernünk spirituális, szellemi lények vagyunk, és azért jöttünk a Földre, hogy tapasztalatok alapján sajátítsuk el a megértést és ezt éljük a mindennapjainkban.

A tanulást természetesen tovább folytatom. Tudom, megtalálom a következő tanfolyamot, könyvet, ami még több ismeretet ad majd, amit szintén tovább tudok adni, hiszen (az elemzéseimből már tudom) ez az Életfeladatom.

Szándékunkban áll idővel Magyarországra hazaköltözni. Jelenleg Keszthelyen van lakásunk, de nem éltünk itt. A környékén szeretnénk majd egy kis kertes házat vásárolni, ahol  személyesen folytatom majd a munkámat, alkalmazva a tanult módszereket, köztük a MET-et (Muscle Effect Therapy), a hangtál, a kristály kezeléseket és még ki tudja, mit fogok addig megtanulni, hogy még eredményesebben folytathassam a segítői munkámat.

Addig is:

Szín- és Számmisztikai elemzéseket végzek,
mellyel online módon tudok segíteni.

Várom, hogy elinduljunk együtt, keress bátran,
küldj egy üzenetet a Kapcsolat menüből, szeretettel fogadlak!

.                                                         “M” azaz Meszes Mária (Marcsi)