Mese, vagy mégsem?
A finom ebéd után elégedetten dőltem végig nappalink kanapéján. Nem szándékoztam aludni, de jólesett csukott szemmel feküdni, pihenni. Csak úgy lenni, nem csinálni semmit, csak élvezni a nyugalmat és a csendet. Most ez van. Pihen a város is.
A gondolattalanságban hirtelen felbukkant egy kép, majd megelevenedett és jöttek a hangok:
- Figyeljetek! Kitaláltam egy jót! Menjünk ki a szabadba, fussunk-szaladjunk, nézzük meg a tavaszt! – kiáltotta a vörös, miközben leugrott a díszpárnáról és izgatottan szaladt az ajtóhoz.
- Gondoljuk ezt végig megfontoltan. Talán jobb, ha most itthon maradunk és betartjuk a ránk vigyázók javaslatait. – szólalt meg a bölcs arany.
- Egyetértek az előttem szólóval, ne menjünk sehova, foglaljuk el magunkat. Beszélgessünk! Most van rá idő! – tette hozzá a fehér, a jó tanácsadó, aki mindig tiszta fejjel tud gondolkodni.
- Én megvédelek benneteket, csak hallgassatok, figyeljetek rám! Mesélek nektek a hitről, a spirituális életről, a belső világunkról. – vonta magára a figyelmet a lila.
- Figyelek! Érdekel minden apró kis részlet, nyitott vagyok erre a témára is. Tudom, mi az élet értelme, de szívesen meghallgatom a te véleményedet is a témában. – dőlt hátra a magenta és érdeklődve figyelt, milyen irányban folytatódik a beszélgetés.
- Én a vörössel értek egyet! Szeretem a szabadságot, rendkívül energikus vagyok. Nem lehetne csak egy kicsit gyorsan kiszaladni, aztán már jönnénk is vissza? – alkudozott a narancs szín a gyümölcskosárban.
- Maradjatok nyugodtan, pihenjetek! A pihenés megújulás, felfrissülés. Rátok fér! – próbálkozott a zöld, hogy jobb belátásra bírja a kis eleveneket.
- Megértő vagyok, tudom, mit éreztek. De máshogy most nem megy, higgadtan és körültekintően. Nekem sem könnyű most bánni az érzelmeimmel, de belátom, ez van most. Elfogadom. Tegyétek ezt ti is! – fedte fel magát az olajzöld.
- Beszélgessünk a szeretetről! Ez most még fontosabb, talán végre nagyobb teret is kap, hisz a csendben jobban meglátják, megérzik az emberek! Fontos az egyensúly! Fontos, hogy a szeretetet egyformán adjuk és kapjuk! Feltétel nélkül, tiszta szívvel! Én nagyon tudok szeretni, nekem a szeretet a lételemem! – jelentette ki a rózsaszín.
- Én optimista vagyok, és nem engedem, hogy bármi elvegye a jókedvem! Magabiztosan állok a helyzethez és nem zökkenek ki az egyensúlyomból. – közölte a többiekkel a sárga elégedetten.
- Akkor legalább csináljunk valamit! Nem tudok itt tétlenül ülni! Rakjunk rendet a szekrényekbe és nézzük át a „kacatos” fiókot. Dobjuk ki, ami már nem kell, amire nincs szükségünk! – javasolta a vörös nagy hévvel, lelkesen.
- Okés! Lássunk neki! Aki akar, beszélgessen, pihenjen, olvasson, de én sem tudok egy helyben ülni! – mondta a narancs szín és már ugrott is, hogy mihamarabb elkezdjék a rendrakást.
A többiek eközben a maguk higgadtságával beszélgettek az élet nagy dolgairól.
- Kész is vagyunk! – bukkant fel újra a vörös és a narancs. – Mit csináljunk? Kimehetünk már? – türelmetlenkedtek.
- Maradjatok most a szobában, nem fog sokáig tartani, ne féljetek! Én itt leszek és várlak benneteket! Nem tűnök el, a tavasz csak most kezdődik!
– szólt be az ablakon a kék ég, a maga higgadtságával és megtestesült nyugalmával, vigasztalva a kis csapatot.
- Rendben, szót fogadunk neked és türelmesen várunk. – egyezett bele a vörös és visszamászott a díszpárnára.
Írta: Meszes Mária, Bruneck, Észak-Olaszország, 2020.03.18.
Szeretnéd felvenni velem a kapcsolatot?
Ha neked is van egy történeted, írd meg nekem! Szeretettel fogadom!
