Készítsünk almaecetet házilag

(Ez a bejegyzés 2022. július elején született.)

Akinek van kertje és almafája, annak van lepotyogott almája is. Akinek nincs kertje, talán az alábbi írásom után kedvet kap ahhoz, hogy falusi ismerősétől beszerezzen néhány kilónyit, esetleg vegyen a piacon jó magyar almát, és saját maga készítsen almaecetet.

Az a jó benne, hogy nem kell a legszebb alma hozzá, megfelel az is, amit máshová már nem tudunk elhasználni. Sőt elég az is, ha a sütéshez szánt alma héját, csutkáját használjuk hozzá.

Nekem van néhány almafám – köztük nyári alma is -, és a tegnap esti viharos szélnek köszönhetően egy vödörnyi le is potyogott belőle. Az a jó, hogy ilyenkor csak az az alma hullik le ami hibás, ami egyébként sem alkalmas másra. Mivel én nem használok semmiféle vegyszert, nem permetezem a fákat, ezért van rajtuk ilyen hibás is, mint azt a lenti képen láthatod.
Ez ösztönzött arra, hogy az erről szóló gondolataimat megosszam veled.

Természetesen erre a célra nem csak a nyári alma jó. Nyugodtan készítheted ősszel olyanból, ami hosszabb tárolásra alkalmatlan, vagy akár télen is, ha az eltárolt almád esetleg gyors felhasználást igényelne.

Így készítem az almaecetet

Az összeszedett almát több vízben alaposan megmosom. Mivel eső is esett az éjjel, sáros is volt, ezért most nem volt elegendő a megszokott kétszeri megmosás.

Néhány almába reggelre a hangyák is beköltöztek, így az első mosás után a következő vízben egy kicsit állni hagytam az almát, hogy kiköltözzenek belőle. A kissé megzavarodott szorgalmas népség bizony tud csípni is, ha nem vesszük észre, hogy a kezünkön keresztül szeretne kijutni a csapdából 🙂

Mosás után kivágom belőle a rossz részeket, és héjastól, almacsutkástól, magostól (az alma minden része gyógyhatású) kis darabokra, szeletekre vágom.

Az összevágott almát nagy üvegekbe osztottam el.

Tulajdonképpen nincsen kőbe vésett szabály erre vonatkozólag.

Elegendő lenne az üvegeket 1/3 részig megtölteni almával.
Nekem viszont adva volt az alma mennyiség és korlátozott számú a nagy méretű üvegem, ezért minden üveg majdnem félig lett.

A „nagykönyv” szerint cukros vízzel kell felönteni, így gyorsabban beindul az erjedés, én azonban soha nem teszek bele cukrot, és így is  tökéletes.  Tartalmaz az alma annyi cukrot amennyi szükséges hozzá, időm pedig van kivárni, míg magától, természetes úton beindul a folyamat.

Az almát fa pálcikákkal (unokáktól maradt jégkrémes pálcika) leszorítom, mivel egy ideig feljön a víz tetejére. Ha nem szorítjuk le, időnként érdemes Átkavarni, hogy a víz tetejére feljövő alma is víz alá kerüljön. Az üvegeket feltöltöm tiszta csapvízzel, majd egy vászondarabbal lekötözöm.
Mint látod a képen, kitettem a kút mellé. Itt éri ugyan a napfény, de nem közvetlenül, egy kicsit árnyékban is van.

Ha őszi almából készíted az almaecetet, és már hűvös van kinn, érdemes bevinni a lakásba, hogy langyos helyen legyen.

Nem forralom fel a vizet, csak úgy, ahogy a csapból folyik. Ezt csak azért írom, mert néhány helyen azt olvasom, hogy meleg vízzel kell felönteni.
Nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Nem hiszem, hogy kisgyermek koromban – úgy bő  60 évvel ezelőtt – Nagymamám a Nyírségben cukrot tett volna hozzá, mikor nekik is csak beosztással volt, és hogy begyújtott volna a sparheltbe, hogy meleg vizet öntsön rá. Kútvízzel töltötte fel az üvegeket.
Elfogadhatóbb nekem is, hogy ezután rábízzuk a Jóistenre a továbbiakat.

Azt viszont láttam, hogy Nagymamámnál demizsonban volt a leszűrt almaecet, külön üvegben, kevés vízben, lekötve pedig őrizte az „ecetágyat”, mert ebből az év folyamán később is tudott újabb almaecetet készíteni. (később majd az ecetágyról is írok)

Azt is tőle tudom, hogy a tojásból kikelt baromfiakkal almaecetes vizet itatott, hogy erősödjön a csontjuk és egészségesek legyenek. Öreg tyúkoknak, kakasnak a levágása előtt pedig már egy hónappal előtte almaecetes vizet adott, így főzés után nem volt rágós, hanem finom, porhanyós lett a húsuk.

El tudod képzelni, hogy akkor igaz, hogy a mi szervezetünkre, csontozatunkra, izomszöveteinkre is milyen jó hatással lehet az almaecet?

Lejjebb majd olvashatsz az almaecet jótékony hatásáról is, ennek csokorba szedése a következő feladataim közé tartozik.

Egyenlőre az üvegeim ott fognak állni 2  – 3 hétig. Talán tovább is. Ha nincs leszorítva az alma, akkor eleinte naponta egy kicsit össze kell keverni, mert – mint ahogy a képen látod – , most még fent van az alma a víz tetején. Pár nap múlva elkezd majd leszállni az aljába.

(Erdők, mezők, kiskertek gyógynövényei)

Eltelt 3 hét, most van időm leszűrni az almát. Láthatóan most még tejszerű a lé, az alma pedig lenn van az üveg alján.

Műanyag csővel fejtettem át az ecetet tiszta üvegekbe, majd egy géz kendőn átszürtem, hogy fennmaradjon az az apró darab is, ami a csövön átfolyott.

A leszűrt almát viszi a szomszédasszonyom a disznóknak, akik szívesen csemegéznek belőle. Jótékony hatásuk rájuk is érvényes. A régi öregek szerint pedig amelyik baromfit levágás előtt almaecetes vízzel itatnak, főzéskor, sütéskor porhanyósabb lesz a húsa.

A kamra polcán várakoznak az üvegek, míg letisztul az ecet, és egy ecetágy képződik rajta. Ez olyan zselészerű anyag, amit annyi ideig tartunk az eceten, amennyire savanyúnak szeretnénk megtartani. Az üvegek nincsenek légmentesen lezárva, a por, egyéb szennyeződés miatt fedtem le.

Ha letisztul az ecetem, újra készítek képet az ecetágyról is.

Az első leszűrés után 2 hónappal így néz ki az almaecetem.

A rajta lévő ecetágy még vékony, kb 1 mm, nem lehet megfogni, így nem is zavarom azzal, hogy kisebb üvegekbe áttöltsem. Majd amikor a tavalyi már elfogy.
Látható, az üvegek alján még van üledék. Ezért amikor eljön az ideje, szintén egy csővel fogom átfejteni a tiszta almaecetet kisebb üvegekbe. Az íze egyébként finom, ha nem lenne az előző évről, nyugodtan lehetne használni.

Folytatása következik, az almaecet jótékony hatásáról…..

Oldalaink támogatója: borkaszandal.hu

Tovább ….

FIGYELEM!

Kristályismeret online kurzus 3 modul
most kedvezményesen csak

5.000 Ft

A “Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.

Jelentkezési lehetőség ide kattintva