AMETISZT HATÁSA A LÉLEKRE,
ÉRZELMEINKRE
Az ametiszt erősíti a szerelmet és az isteni odaadást, segíti az én – központú gondolatok feloldását, önzetlen gondolkodáshoz és cselekvéshez vezet. A vörös és a kék ellentétes erőit harmonikusan egyesítve magában az ametiszt elősegíti a férfi – női kapcsolatok egyensúlyát és stabilitását. Harmonizálja a szerelmi életet, a társsal és az élettel való egység, a közösség megtapasztalásához vezet.
Az ametiszt feltárja előttünk az élet azon titkait, amelyeknek megértéséhez az értelem már kevés. Segítségével megérthetjük a látomásokat és az álmokat.
Miközben alázatra nevel, felsőbb erők támogatását is közvetíti, segíti az intuíciót és a meditációt. Mikor rábízzuk magunkat belső vezetőnkre, segítségünkre lesz az ametiszt abban, hogy megtaláljuk valódi feladatunkat és rendeltetésünket, hogy azon túl életünket saját lényünkkel összhangban irányíthassuk.
Az ametiszt erősíti az intuíciót, a koncentrációt és a figyelmet, elmélyíti a spirituális tapasztalatokat. Harmonizálja a szerelmi kapcsolatokat, oldja az aggodalmat, a félelmeket és a haragot. Segít, hogy felismerjük valódi feladatunkat az életben.
Az ibolyaszínű ametiszt rezgésében egyesíti az életerő, az érzékek és az aktivitás vörös tüzét a tiszta szellemiség, a csend és a távlatok kék fényével.
Ezzel hidat alkot Ég és Föld között, odaadásra és bizalomra tanít az Univerzum erőivel szemben.
Gyengéd rezgései azt a fajta nyugodt valóságészlelési képességet közvetítik, amelyben feloldódik minden félelem, aggodalom s harag, ezzel a szellem megnyílik a spirituális tapasztalatok számára. Mélyíti koncentrációnkat és figyelmünket, elvezet minket abba az eleven csendbe, amely lényünk és a jelenségek látható világának legmélyén rejtőzik, ahonnan minden dolog egyként ered.
Az ametiszt a
Kos, Szűz, Skorpió, Nyilas, Vízöntő és a Halak
jegy szülöttjeire különösen erős hatással van.
Amikor a szerencseköveinkről, vagy születési köveinkről beszélünk, akkor nem csak azt vesszük figyelembe, hogy milyen csillagjegyben járt a Nap születésünk idején, mert ez nagyon tág nézőpont.
A horoszkópok összeállításánál rendszerint csak ezt veszik figyelembe, ezért is érezzük azt, hogy egy kicsit jellemző ránk, de nem mindenben.
A Nap egy év alatt járja végig a 12 csillagjegyet, ezt jól tudjuk.
Ezzel szemben a Hold átlagosan 2 és fél nap alatt halad át egy csillagképen.
Amikor egy szerencsekövet meghatározunk, figyelembe kell vennünk a Nap – jegyünkön kívül a Hold jegyünket és az Ascendensünket is.
Nagyon ritka, amikor valakinek mindhárom csillagjegye megegyezik.
Mivel az ametiszt a fent felsorolt hat csillagjegy mellé van rendelve, elmondható, hogy a Nap, a Hold és az Ascendens figyelembevételével szinte mindenkinek a szerencseköve lehet.
Tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában végigvesszük mind a 12 csillagjegyet, mindhárom vonatkozásban.
Erről a modulról IDE kattintva olvashatsz bővebb információt.
A Kos jegye a fejjel van szorosabb kapcsolatban, ezért is szenvednek gyakran fejfájástól, idegességtől a jegy szülöttei.
Csillapítja a fájdalmat, ellazítja a testét, ha egy ametiszt marokkövet 15 – 20 percre a homlokára helyez.
A Kosok számára fontos kiegészítő kő az ametiszt.
Tüzes energiájukhoz szellemi inspirációt társít, így a Kos szülött saját spirituális oldalát is felfedezheti és tetteiben megvalósíthatja.
A Szűz csillagjegy szülötteinek az ametiszt erősíti az önzetlen szolgálatra való képességeit.
Az ametiszt elmélyíti az élet sokrétű, részletekben gazdag megjelenési formáinak megbecsülését és segíti őket, hogy az egyetlen, mindent magában foglaló erő működését felismerjék.
Az ametiszt felemelő és inspiráló szeretetre tanítja a Skorpió jegy szülöttjét.
Új valóságot mutat nekik anélkül, hogy öncsalásra buzdítana. Az ametiszt a feltétel nélküli szeretet köve.
Erősíti az intuíciót, a koncentrációt és a figyelmet.
A Nyilasoknak az ametiszt megtanítja, hogy ne csak a saját erejükre építsenek, hanem alázattal bízzák magukat saját belső vezetőjükre.
Ez a tudás és tapasztalat a Nyilas számára új dimenziókat nyit meg. Az ametiszt elmélyíti a Nyilasokkal velük született bizalmat az élet értelmében és segíti őket abban, hogy életfeladatukat megvalósítsák.
A Vízöntőnek megvan a képessége arra, hogy megérezze, mire lesz szüksége neki és az emberiségnek a jövőben, akár 20 év múlva is, mert jó adottságai vannak ahhoz, hogy megérezze a jövőt!
Az ametiszt segíti abban, hogy a jövőre vonatkozó meglátásait gyakorlatiasan alkalmazza. Az ametiszt rezgése lelki békét teremt és kapcsolatba hozza az angyalokkal.
Az ametiszt ideálisan harmonizál a Halak szülötteinek energiáival.
Nagymértékben erősíti a spirituális tapasztalatok iránti fogékonyságukat, segíti a Halakat abban, hogy bízzanak önmagukban és képesek legyenek tökéletesíteni legbenső lényüket.
Kristályterápia
Az ametiszt serkenti a hormonképződést, összehangolja a belső elválasztású rendszert és az anyagcserét.
Erősíti a tisztító és a kiválasztó szerveket, valamint az immunrendszert.
Csökkenti a fizikai, az érzelmi és a pszichológiai fájdalmat, blokkolja a geopatikus stresszt.
Enyhíti a fejfájást, oldja a feszültséget.
Jótékonyan hat a horzsolásra, a sérülésre, a duzzanatra, valamint hallásproblémákra.
Használjuk a tüdő– és a bőrbetegségekre, a sejtzavarokra, valamint az emésztőszervek és légutak rendellenességei esetén is.
Hasznos a belek számára, szabályozza a bélflórát, kiűzi a parazitákat, és elősegíti a víz felszívódását.
Megszünteti az álmatlanságot és nyugodt alvást biztosít.
Rendkívül hatásos Hildegard von Bingen apátnő (1098 – 1179) híres ametisztvize, aminek elkészítési módja Kristályterápia tanfolyamunk I.moduljának részét képezi. Ide kattintva olvass bővebben a Kristálygyógyítás modulról.
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla. Jelentkezési lehetőség ide kattintva
Az ametiszt programozása
Az ametiszt sikeresen programozható többek között szerelem – kristályként és mivel nagyon erősen spirituális kő, programozáskor a meditációs kristályok között is ott a helye.
A kristályokat tudatos intelligenciáknak is nevezzük. Olyan emberek kezében, akik nem ismerik és nem tartják be a programozás szabályait, veszélyes eszközök is lehetnek!
Mert mi történik olyankor, amikor beprogramozunk egy kristályt?
A felvett információt sokszorosára erősítve sugározza a kristály a környezetébe (így működik a programozott kristály!), így ha a programozója rezgésszintjét nem harmonizálja, illetve a helység, amit programozáskor használ nincs megtisztítva, a kristály felveszi a gondolatokat, aggódást, a környezetben lévő emberek negativitását, majd ezt sugározza ki magából.
A kristályok programozása rendkívül egyszerű és jól működik annak, aki tudja, mit kell tenni. Tudatlan ember azonban a program mellé olyan energiát is belevisz a kristályba, ami által a végeredmény kellemetlenebb lehet, mint a kiinduló helyzet. Sajnos gyakran ez történik olyankor is, amikor valaki más programozza a kristályt és így vesszük meg.
Tanfolyamunk ideje alatt elérjük a megértést, így mire a III. modulhoz érkezünk, nagyon pontosan tudni fogjuk, hogy programozzunk ahhoz, hogy az valóban a céljainkat szolgálja.
Kristályterápia tanfolyamunk III.moduljáról bővebb információt IDE kattintva olvashatsz.
Oldalaink támogatója: borkaszandal.hu