Az ÉLET vonata
OSHO gyönyörű szavakkal hasonlítja az életet egy vonatutazáshoz. Ennél szebb hasonlatot nem is találhatunk, amikor azt jellemeznénk, milyen pályán halad az életünk, és milyen szerepük van benne a többieknek.
„Az Élet olyan, mint egy vonatutazás…
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel. Sajnos a valóság más… Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után…
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket…Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.
De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt…Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással… és visszafordulni soha sem lehet.Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat!
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak, s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.Úgy érzem, vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból… Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas.
A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz.De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik… Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok: Jó utazást!
(OSHO)
Szeretettel hívlak, tarts velem!
Teremtsd meg saját világodat!
Mielőtt feltennéd a kérdést, hogyan tehetnéd ezt meg, biztosíthatlak, hogy már most is ezt teszed. …. Folytatás….
Munkásságom és a weboldal támogatója: Borkaszandál
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!