Manapság egyre többen keresnek, olvasnak, tanulnak. Spirituális tanítások, bölcsességek, idézetek, könyvek — kincset érő gondolatok jutnak el hozzánk. Ez mind nagyon szép, a kérdés csak az, hogy vajon mit kezdünk velük? Read more
A Csodák tanítása – a maga kissé nehezen értelmezhető nyelvezetével – egész fejezeten keresztül kifejti, mit jelent világunkban a káosz. Eddigi tanulmányaim és a magam értelmezése alapján megpróbálom hétköznapi szavakkal ezt kidolgozni.
Mit jelent a káosz törvénye?
A Csodák Tanítása szerint a világ, amit az ego teremtett – vagyis a félelem és elkülönülés világa – nem valódi rendet követ, hanem egyfajta látszólagos logika és szabályok rendszere, ami valójában zavaros és ellentmondásos. Az ego világa tele van félelemmel, konfliktusokkal, szenvedéssel, és próbál értelmet találni ott, ahol valójában káosz van.
A káosz törvénye azt mutatja meg, hogy az ego világában semmi sem állandó, semmi sem biztos, és minden mulandó. Amit egyik nap igaznak gondolunk, másnap megkérdőjelezzük. Amit ma szeretünk, holnap félhetünk tőle. Így az ego világa folyamatos bizonytalanságban és feszültségben tart minket.
A lényege:
A káosz törvénye azt mondja, hogy az ego világában nincs valódi biztonság, nincs valódi rend, csak látszat, amit próbálunk fenntartani, hogy ne kelljen szembenézni az igazsággal: azzal, hogy valójában nem vagyunk ettől a világtól függők, hanem Isten szeretetében élünk öröktől fogva.
Miért fontos ez?
Azért, mert amikor felismerjük, hogy a világ “rendje” csak az egó illúziója, akkor egyre kevésbé vesszük komolyan a félelmeket, a konfliktusokat és a nehézségeket. Rájövünk, hogy nem kell megoldanunk minden problémát a “világ szintjén”, hanem a gondolataink szintjén van a kulcs. A békét belül találjuk meg, nem a külső világ rendjének helyreállításában.
Vegyük a kedvenc példámat:
Képzeld el, hogy egy homokvárat építesz a tengerparton. Gyönyörű, büszke vagy rá, de jön a dagály, és elsodorja. Újra felépíted, megint elmossa. Ez a homokvár a világ rendje, amit próbálunk fenntartani. A Csodák Tanítása azt mondja: ne a homokvárra építs, hanem ismerd fel, hogy a tenger (Isten szeretete) mindig ott van, és sosem pusztul el.
Mit tanít ez nekünk?
A káosz törvénye segít felismerni, hogy a világi dolgok nem adhatnak tartós boldogságot, mert változékonyak és mulandók. Az igazi békét és boldogságot Isten szeretetének felismerésében, az Egységben találjuk meg, nem a külvilág állandó javítgatásában.
Hogyan lehetünk úrrá a káoszon?
A világ rendje csupán látszat, amit az ego teremt, hogy fenntartsa az elkülönülés illúzióját. De a szív csendjében felismerhetjük: az igazi rend Isten szeretete, ami örökké változatlan. Ne a homokvárra építs, amit elsodor a dagály, hanem arra a békére, ami benned született.
A fenti bejegyzést a Csodák tanításának tanulmányozása ihlette. A forrás megjelölésével szabadon felhasználható.
Molnár Ágnes
Tarts velem és teremtsd meg saját világodat IDE KATTINTVA
Munkásságom támogatja: https://borkaszandal.hu/
Minden nézőpont kérdése – de akkor mi a valóság?
Gyakran halljuk ezt a mondatot, ami egy olyan kulcsfontosságú igazság a fizikai – illúziók uralta – világban, amit, ha megértünk és a gyakorlatban is használni kezdünk, hatalmas változást hozhat a mindennapi életünkbe. Read more
Gyakran használják a „sötétség”, vagy „sötét erők” kifejezést, és sokan valami gonosz, létező dolognak tartják. Valójában mit jelent spirituális értelemben a sötétség? Read more
Felmerült a kérdés egy beszélgetésben: Hogyan érhetjük el a belső béke állapotát, és hogy ismerhetjük fel, hogy valóban békében vagyunk, és nem csak az ego – illúzióját éljük? Read more
Az ember életében egyszer eljön az az idő, amikor elkezdi keresni az élet értelmét. Míg kívül keressük, addig nem találunk rá. Mert az élet értelme nem valami fizikai dolog, hanem egy érzés, ami bennünk születik meg, és bárhová megyünk, bármilyen helyzetben is vagyunk, mindig velünk van.
Read more
🌸 Mi ebből a tanulság? 🌸
⤵️⤵️⤵️
Egyik legnagyobb tanítómesteremnek tartom a természetet. Tanuljunk bizalommal figyelni a ritmusára! Ahogyan az évszakok jönnek-mennek, úgy jönnek az életünkben is helyzetek, amelyek látszólag veszteségek, mégis hosszú távon ajándékok.
⤵️⤵️⤵️
Fogadd el, amit a természet tanítani akar: a valódi bölcsesség a bizalomban gyökerezik.


2021.04.20.
Ezt a bejegyzésemet az a csoda – a számtalan csodából amiben részem van – ihlette, amit szeretett kis kertemben tapasztaltam. Megosztom, talán Téged is felismerésekhez vezet.
Hogyan befolyásolja a spirális forma az életünket?
Nem is gondolnánk, hogy életünket fogantatásunk pillanatától az elmúlásig végigkíséri egy különös alakzat:
A SPIRÁL!
Biztos vannak semleges gondolataid, hiszen mind azok, amire nem használsz jelzőt (ilyen vagy olyan). Minden jelző ítélet valamilyen formában, és a valódi, tiszta, feltételek nélküli szeretet eléréséhez szükséges az ítélkezés elhagyása.
Read more
Ezt a kedves kis történetet évekkel ezelőtt találtam, azóta évről – évre minden karácsony előtt megosztom. Minden szülőnek egyszer eljön az a pillanat, amikor vallomást kell tenni gyermeke előtt a Jézuskáról. Hitünktől, vallási hovatartozástól függetlenül mindenki meríthet ötletet a válaszból.
Mit jelent az a szó, hogy ÉLET?
Nem arra gondolok, amit a saját kis életemben tapasztalok, vagy szeretnék elérni. Arra sem, hogy milyennek minősítem az életemet. Arra az ÉLET-re gondolok, amibe minden, és mindenki beletartozik. Benne van a múlt, a jelen, a jövő. Ami akkor is volt, mielőtt mi ide születtünk, és azután is lesz, miután mi levetjük testi ruhánkat. Hogyan magyaráznánk el az ÉLET-et egy kisgyermeknek, aki nem tudja mit jelent ez a szó? Read more
A védikus tudás egyik legszentebb gyöngyszeme, a Gayatri mantra, gyakran és szívesen hallgatom. Read more
Az ÉLET vonata
OSHO gyönyörű szavakkal hasonlítja az életet egy vonatutazáshoz. Ennél szebb hasonlatot nem is találhatunk, amikor azt jellemeznénk, milyen pályán halad az életünk, és milyen szerepük van benne a többieknek.
Tanmese amit mindenkinek ismerni kellene Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé!
Te hogy állsz a szeretettel? Képes vagy úgy szeretni, szereteted kimutatni, hogy a másik embernek kétsége se legyen a szereteted felől? Gyakran nem a szeretet hiánya öli meg a kapcsolatot, hanem az, hogy mindenki másképpen értelmezi a szeretetet.
Újabb levél érkezett Georgina Bojanától:
„Tudom, hogy mindennek oka és rendeltetése van. Az is igaz, hogy átutazók vagyunk e Földön, de amíg itt vagyunk, addig tennivalónk is akad, nem is kevés.
Néhány napja egy kedves hozzászólás érkezett egyik oldalamhoz, ahol feltettem a kérdést: Létezik Isten? A hozzászólást néhány levélváltás követte, melyek tartalmát – mindkettőnk egybehangzó véleménye alapján – megosztom azokkal, akik keresik a szív felé vezető utat jelenlegi, elanyagiasodott világunkból.
A Szaturnusz bolygót a „Küszöb Őre”elnevezés is illeti, ami azt jelenti, hogy a Szaturnusz uralma alatt csak az léphet tovább, ami tiszta, őszinte, valódi, mentes minden földi hivalkodástól…..
Mit nevezünk csodának? Mire gondolunk olyankor, amikor csodáról beszélünk?
A válasz nem egyszerű, mivel azok, akik csodáról beszélnek, különféle dolgokat értenek rajta…..
Saját tapasztalatom, és mások is azt mondják, hogy a legtöbb ember valamilyen nagy megpróbáltatást követően fordul a spirituális útra, akkor kezdi el keresni Istent és az Élet értelmét. Így történt ez velem is.
Az Élet Virága egy olyan geometriai mintát követ, amely feltárja előttünk minden forma természetét. A természetben előforduló ábrák, minták és szerkezetek, a legkisebb részecskéktől az emberi szem számára is látható életformákon át a nagy Univerzumig.
Az Élet Virága megmutatja, hogy minden elválaszthatatlan egységet alkot. Emlékeztet az egészhez kapcsolódó viszonyunkra, és lehetővé teszi, hogy megértsük a Teremtés szent alapjait.
Aki megérti az Élet Virágát, megérti az egész Élet pulzusát. Megérti Istent és azt, hogy hogyan változtatja tudatát saját életünkön keresztül. Read more