Születési holdjegyünk és kristályaink
A Hold átlagosan két és fél naponta változtat állatövi jegyet, ami erőteljes hatással van a lélekre. Ha úgy érzed, hogy a Nap – jegyed tulajdonságai nem illenek rád, akkor valószínűleg a Hold – jegyed van rád hatással.
A Hold érzelmeket, erőteljes ösztönöket, mintákat, és ősi, vagy karmikus öröklődéseket jelképez, amelyek a tudattalan szintjén működnek.
Minden holdjegynek van egy, vagy két Holdkristálya
Minden Hold – jegyhez tartozik egy Intuíció kristály, ami a nevéhez méltóan fejleszti az intuíciót. Az intuíció azt jelenti, hogy odafigyelünk arra, amit már tudunk, ráhangolódunk az öt érzéken túli finom jelzésekre, összekapcsoljuk a látszólag különálló tényeket, ezzel fejlesztjük kreativitásunkat.
Az intuíció olyan éleslátást és válaszokat ad nekünk, amelyekhez nem juthatunk el a megszokott csatornákon keresztül. Ez felbecsülhetetlen érték, és teljesen megváltoztatja életünket.
Minden Hold – jegyhez tartoznak Lunáris kristályok. A Lunáris kristályaink segítenek minket a
- születésünk jogán kapott, a már ismert, és a még fel nem fedezett pozitív tulajdonságaink erősítésében,
- rejtett vágyaink felismerésében és beteljesítésében
- gátlásaink feloldásában
- önmagunk megismerésében és a magunkkal való törődésben
- előző életeinkre való emlékezésre
Lejjebb a lenyíló menüben olvashatsz a különböző Hold-jegyekhez tartozó kristályokról. Kérlek, kattints rá a Hold-jegyedre.
KOS
Holdkristályod: tejkvarc (hegyikristály, ami még nem kristályosodott ki, hókvarcnak is nevezik)
Intuíció kristályod: ametrin
Lunáris kristályaid: ametrin, aragonit, aventurin, heliotrop, kék achát, karneol, cerusszit, krizoberill, krizopráz, sólyomszem, vaspirit, jáspis, kunzit, magnezit, vörös jade, rodonit, rubin
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
BIKA
Holdkristályod: kriszpit (Vénusz haja)
Intuíció kristályod: szelenit
Lunáris kristályaid: apacs könnye,berill, kék turmalin, zöld achát, kalcit, idokrász,kunzit, cianit, lepidolit, magnetit (mágnes), malachit, mookait, olivin, prehnite, rodonit, aventurin
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
IKREK
Holdkristályod: apofillit
Intuíció kristályod: aqua aura
Lunáris kristályaid: akvamarin, aventurin, kék szelenit, kék topáz, kék turmalin, kalcit, karneol, csaroit, cianit, rodokrozit, romboid kalcit, rubin, zafír, hópehely obszidián, szugilit, variscit
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
RÁK
Holdkristályod: anhidrit
Intuíció kristályod: holdkő
Lunáris kristályaid: karneol, kalcedon, krizokolla, krizopráz, dioptáz, howlit, jade, jáspis, holdkő, morganit, opál, petalit, rózsaszín turmalin, rodonit, szelenit, szodalit, aventurin
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
OROSZLÁN
Holdkristályod: hiddenit (zöld kunzit)
Intuíció kristályod: sárga kalcit
Lunáris kristályaid: ametrin, apofillit, aventurin, barna opál, kalcit, karneol, krizokolla, citrin, dioptáz, fukszit, kunzit, larimar, morganit, rodokrozit, rózsakvarc, tigrisszem, topáz
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
SZŰZ
Holdkristályod: okenit
Intuíció kristályod: cianit
Lunáris kristályaid:ametiszt, azurit, kék topáz, karneol, csaroit, krizoberill, citrin, fukszit, gránát, hiddenit (zöld kunzit), jáspis, olivin, pietersite, szardonix, füstkvarc, staurolit, bíbor spinell, tigrisszem
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
MÉRLEG
Hold a Mérlegben
Holdkristályod:rózsakvarc
Intuíció kristályod: opál
Lunáris kristályaid: ametiszt, akvamarin, kék topáz, kalcit, celesztit, krizoberill, iolite, jade, larimar, mangano kalcit, rodokrozit, szardonix, szugilit, dinnyeturmalin, wulfenit
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
SKORPIÓ
Hold a Skorpióban
Holdkristályod: füstkvarc
Intuíció kristályod: herkimer gyémánt (nagyon tiszta hegyikristály)
Lunáris kristályaid: achát, apacs könnye, berill, fekete obszidián, sólyomszem, herkimer gyémánt, csaroit, dioptáz, zöld jspis, labradorit, malachit, rodonit, kriszpit (Vénusz haja), jogarkvarc, smithsonit, türkiz, rodokrozit.
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
NYILAS
Hold a Nyilasban
Holdkristályod: apofillit
Intuíció kristályod: lapis lazuli (lazurit)
Lunáris kristályaid: azurit, kék csipkés achát, cerusszit, csaroit, smaragd, gránát, lazurit, lepidolit, jáspis, mohaachát, nebula (csillag) kő, okenit, rodokrozit, riolit, szodalit, topáz, wulfenit
Figyelem! Az azurit és a lazurit (lapis lazuli) két különböző kristály!
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
BAK
Hold a Bakban
Holdkristályod: hókvarc(tejkvarc)
Intuíció kristályod: fantomkvarc
Lunáris kristályaid: ametrin, akvamarin, aventurin, kék csipkés achát, kalcit, csaroit, krizantém kő, gránát, vaspirit, magnezit, holdkő, pietersite, pirolusit, rodokrozit, szerpentin
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
VÍZÖNTŐ
Hold a Vízöntőben
Holdkristályod: tiszta, zárványmentes hegyikristály
Intuíció kristályod: akvamarin
Lunáris kristályaid: akvamarin, berill, boji kő, celesztit, cerusszit, kalcedon, csaroit, kiasztolit, krizopráz, aranyfényű obszidián, moldavit, rodonit, rózsakvarc, szelenit, lélektárs kristály, szulfát, vanadit
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
HALAK
Hold a Halakban
Holdkristályod: ametiszt
Intuíció kristályod: celesztit, angelit
Lunáris kristályaid: angelit, aventurin, kék csipkés achát, boji kő, celesztit, ikerkristály, krizopráz, danburit, tűzachát, fluorit, fukszit, jáspis, kunzit, magnezit, morganit, opál -aurakvarc, rodokrozit, szelenit, tigrisszem, rubin zoisitben
Holdjegyedhez, Napjegyedhez és az Aszcendensedhez tartozó kristályaid használatával is megismerkedhetsz Kristályismeretek tanfolyamunk II. moduljában, a Kristály Asztrológiában, ahol még azt is megtudhatod, mivel áldott meg a „Jó tündéred” .
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus
3 modul egyben
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva
Kedvenc témám a Hold, bármilyen vonatkozásban.
Lenyűgöz a hatása, amit minden lehetséges módon ki is használok azon kívül is, hogy Teliholdkor kristályaimmal elvégzem a magam kis szertartását.
Közel egy évet töltöttem az Atlanti óceán közepén, egy kis szigeten. A kellemes időjárásnak és a különleges – mondhatni csodával határos – elszállásolásomnak köszönhetően néhány esős decemberi éjszaka kivételével minden éjjel kint aludtam a csillagos ég alatt.
Leírhatatlan, lenyűgöző élmény volt látni a Holdat, ahogy minden nap más arcát mutatja.
Érdemes figyelni a Hold járását, mert bármelyik csillagképben jár éppen, annak mindenkire és mindenre hatása van, nem csak azokra, akiknek éppen az a Hold -jegyük!
Például a szív, hát, gerinc, csigolyák érzékeny pontok az Oroszlán jegyben szülötteknek, de mivel ez a jegy jellemzője, ezért valahányszor a Hold az Oroszlán jegyben jár (havonta 2 –3 nap), érzékenyebbek vagyunk ezekre mindannyian.
Ráadásul az sem mindegy, hogy éppen növő, vagy fogyó Hold idején vagyunk ilyenkor. Rajtunk kívül is minden összefüggésbe hozható a Hold járásával, valószínűleg később ezeket az ismereteimet is összeszedem, és továbbadom nektek.
Érdemes tudni, hogy bármilyen a Hold –jegyed, ha egy megtisztított lapis lazulit a kezedben fogsz meditáció közben és éjszakára a párnád alá teszed olyankor, amikor a Hold a Nyilas jegyben jár, könnyen kapcsolatba kerülhetsz a belső vezetőddel és az álmaidon keresztül az intuíciódat is fejleszti.
FIGYELEM!
Kristályismeret online kurzus 3 modul együtt
most kedvezményesen csak
5.000 Ft
A „Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla. Jelentkezési lehetőség ide kattintva
Munkásságom és a weboldal támogatója: borkaszandal.hu