KUNZIT HATÁSA
TEST – LÉLEK – SZELLEM SZINTEN

 A kunzit a harmadik szem csakrára, torokcsakrára, és a szívcsakrára van hatással.
Hozzárendelhető:  Skorpió csillagjegyhez.

A kunzit tulajdonságai: átlátszó, keménysége a Mohs skála szerint 6,7 – 7 színe pedig rózsaszín, zöld, sárga, lila, vagy színtelen.

A nyugalmat sugárzó kunzit rendkívül spirituális kő, magas a rezgése.
Életre kelti a szívet, feléleszti a feltétel nélküli szeretetet, szeretetteljes gondolatokat és kommunikációt tesz lehetővé.

Békét sugároz, és az univerzális szeretettel kapcsol össze bennünket. Mély és összpontosító meditációs állapotot idéz elő, és hasznos azoknak, aki nehezen tudnak meditálni.

Növeli a kreativitást. A kunzit erősíti az emberiséget, és az akaratot a szolgálatra.

Védelmező kő, hatása kiterjed a személyre és a környezetre is, eloszlatja a negativitást. Megóvja az aurát a nemkívánatos energiáktól, védőburkot képez körülötte, és távol tartja tőle a tapadó entitásokat és a szellemi hatásokat.

Ellát azzal a képességgel, hogy akár még tömegben is biztonságban legyünk. A kunzit erősíti az energiamezőt a test körül.

A kunzit támogatja az önkifejezést, és lehetővé teszi az érzelmek szabad kinyilvánítását. Eltávolítja az akadályokat az utunkból, és segít alkalmazkodni az erőpróbát jelentő helyzetekben. Felszabadítja a blokkolt emlékeket.

Hatékony lelki gyógyító azok számára, akiknek túl gyorsan kellett felnőniük, visszahozza az elveszett bizalmat és ártatlanságot.
Erősíti az önmagunk és a mások iránti tolerancia képességét.
Segít csillapítani a stresszel összefüggő nyugtalanságot.

A kunzit önvizsgálatra biztat és arra ösztönöz, hogy megszívleljük a segítő szándékú kritikát. Megvan benne az erő ahhoz, hogy egyesítse az észt a megérzést és a sugalmazást.

A kunzit használható az érzelmi romok felszámolására és az érzelmek felszabadítására is. Gyógyítja a lelki és szívfájdalmat, főleg azokat, amelyeket az előző életekből cipelünk magunkkal.

Eloszlatja az ellenállást, és segíti olyan kompromisszumok megkötését, amelyek mások érdekeit is figyelembe veszik.

Hangulatjavító képessége megszünteti az érzelmi okokkal összefüggő depressziót. Kitűnő a pánikbetegség enyhítésére is.

A kunzit aktiválja a szívcsakrát, és összehangolja a torokcsakrával és a harmadik szemmel.
Blokkolja a geopatikus stresszt. Akkor a leghatásosabb, ha medálként viseljük, vagy a mobiltelefonra vagy más elektromágneses készülékre ragasztjuk.

 A kunzit erősíti a keringési rendszert és a szívizmot. Jótékony hatású az idegekkel összefüggő betegségekre, például az idegzsábára. Enyhíti az epilepsziát és csillapítja az ízületi fájdalmat.

Semlegesíti az érzéstelenítés hatását, és serkenti az immunrendszert. Mivel lítiumot tartalmaz, hasznos a pszichiátriai rendellenességekre és a depresszióra is különösen akkor, ha elixírként alkalmazzuk.

A kunzit megkönnyíti a fizikai test felépülését az érzelmi stressz követően.

A kunzit hatásai színek alapján:

Színtelen kunzit: segíti lelkünk elvesztett részeinek a megtalálását és visszahozását, valamint használható befogadó házként is a lélek számára, amíg újra egyesül a testtel.

Sárga kunzit: Tisztítja a környezeti szennyezést, valamint eltéríti a sugárzást és a mikrohullámokat az auramezőtől. Összehangolja a csakrákat, újjáépíti a DNS–t, stabilizálja a sejthálózatot és a kalcium magnézium egyensúlyt a szervezetben.

Lila kunzit:  A csillagkapu, és a végtelenség szimbóluma. Könnyebbé teszi az átmenetet a haldokló számára; biztosítja azt a tudást, amelyre a távozó léleknek szüksége van, s amely átsegít a megvilágosodásba. A lila kunzit az idő korlátain áthatol a végtelenig.

Hiddenit: (zöld kunzit). Színe a sárgás zöldtől a smaragd zöldig változhat. Összekapcsol a többi világgal, s ezzel segíti a magasabb rendű birodalmakból érkező tudás átvételét.
Hasznára van a szellemi és az érzelmi tapasztalatok megszerzésének. Gyengéden feloldja a kudarcérzést, és segít azoknak, akik méltóságukat megőrizve igyekeznek elfogadni mások és az Univerzum vigasztalását, támogatását.

Megvan az a képessége, hogy az értelem és a szeretet összekapcsolásával új dolgok létrehozását tegye lehetővé. A zöld kunzit földeli a spirituális szeretetet.

Támogatást nyújt az új kezdethez.
A hiddenit megkönnyíti a diagnózist, ha gyengéden “átfésüljük” vele a testet, megmutatja a gyengeség, a hidegség és a rendellenesség területeit. Jótékonyan hat a csecsemőmirigyre és a mellkasi testtájékra.
Serkenti a spirituális érzékelést, ezért legjobb, ha a harmadik szemre tesszük.

Figyelem!
A kristályok használata nem pótolja az orvosi kezelést, de segítséget nyújthat a felépülésben.

Ha jobban elmerülnél a kristályok ismeretében,
tarts velünk, szeretettel fogadunk!

Kristályismereti kurzusunk 3 modulja
most mindössze
5.000 Ft-ért
elvégezhető!
Mi ezzel tudunk segíteni

Ha szereted a kristályokat, drágaköveket, tudj meg róluk mindent,
és élvezd segítő erejüket!

Ha hallottál a kristályok harmonizáló erejéről, de mégsem érzed nyakláncod, karkötőd hatását, akkor valószínűleg kevés az információd arról, hogy mire figyelj.

Ha hallottál már a a programozott kristályról, sőt vettél is már ilyet, de neked mégsem működik, akkor itt a helyed! A kristályok használatával hamar rájössz arra, hogy ehhez a finom érzékelés kifejlesztéséhez elengedhetetlen a hozzá tartozó információ megismerése. A kristályok, kövek akkor működnek igazán, ha kihasználod működésük alapelveit, amikor Te programozod magadnak, a saját vágyaiddal!

Hogy miért mutatnám meg mindezt neked?

Mert szeretem a természetet, és életemben minden lehetőséget megragadok arra, hogy összhangban éljek vele.  Hálával használok mindent, amit bőkezűen nyújt nekem, de nem sajátítok ki semmit, hiszen mindez a Tiéd is, és Mindenkié, aki a Földön él!

Abban az áldásban részesültem, hogy megérthettem a kristályok működésének titkait, és azt, hogy minden összefügg mindennel!

Meggyőződésem, hogy az egészség és a betegség is belülről fakad. Hiszek abban, hiszen tapasztalom, hogy harmonikus életminőségünk az egész ember múltját és jelenét figyelembe vevő szelíd módszerekkel megóvható és javítható.

Ebben szeretnék neked segíteni, és szívesen állok rendelkezésedre, ha kérdéseid vannak a kristályok, kövek, ásványok használatával kapcsolatban akár testi, akár lelki szinten.

Ezért hoztam létre a Kristályok – ásványok ismerete kurzust,
ahol  szeretettel adom át Neked
minden tudásomat, tapasztalatomat.

  • Szeretnéd úgy használni a kristályokat, hogy azok az ÉLET minden területén Téged szolgáljanak?

    Ezt a tudást lépésről – lépésre haladva, rövid idő alatt elsajátíthatod!

  • A szomszédban laksz, vagy több ezer km - re, külföldön?

    Nem gond! Nálunk távoktatásban sajátíthatod el az ismereteket úgy, hogy ki sem kell mozdulnod az otthonodból!

  • Kevés az időd, nem tudsz együtthaladni a többiekkel?

    Saját ütemedben tanulhatsz, akkor amikor ráérsz és annyit, amennyi időd éppen van!

  • Szeretsz új dolgokat tanulni, de a vizsgán stresszes vagy?

    Nyugodtan hátradőlhetsz, csak Önmagad előtt fogsz vizsgázni! Tisztában vagyunk a vizsga stresszhatásával és tudjuk, hogy a stressz megváltoztatja a kristályok rezgését is. Mást érünk el vele, mint amit nyugalmi állapotban, minden külső körülménytől zavartalanul elérhetünk.

    Ha követed azokat az ismereteket amit átadok neked, megérted a kristályok működését, akkor az életminőséged, különböző életterületeid olyan látványos mértékben fordítod jó irányba, hogy aki kapcsolatba kerül veled egyből elismeri: Kitűnőre vizsgáztál!

    Nekünk ezt nem kell bebizonyítanod, ezért nincs vizsga.

I. MODUL
KRISTÁLYISMERET

Ebben a modulban az alapoktól indulsz, és a kristályokkal való ismerkedéstől lépésről – lépésre eljutsz a kristályokkal való harmonikus együttműködésig.


Recepteket is megismersz, ( Kristály balzsam, elixír, kristályvíz, testápoló, stb. ) valamint több, mint 20-féle testi tünetet dolgozunk ki mindhárom szinten (Test – Lélek – Szellem) a kristályokkal való kapcsolatban.

A tüneteknélnél figyelembe vesszük az Új Medicina (Biologika) szempontjait is a lelki konfliktusokkal kapcsolatban.

Bővebben IDE kattintva olvashatsz erről a modulról.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

II.MODUL
KRISTÁLY ASZTROLÓGIA

A Nap, a Hold és az Ascendens kapcsolatai a kristályokkal.

Ebben a modulban megismerkedhetsz többek között a valódi szerencseköveiddel, amelyeket születésedkor a különböző bolygók együttállásának energiája rendelt melléd. Saját gyógyító kristályaid, melyek a születésed folytán Téged szolgálnak, és megtudhatod azt is, hogy mi a küldetésed ebben az életben…. és még sok minden más is. 🙂

Mindezt meg fogod tudni állapítani bárkinek, akinek tudod a pontos születési dátumát!

Bővebben IDE kattintva olvashatsz erről  a modulról.

 kristalygyogyitas.hu kristály asztrológia

Mentés

Mentés

III. MODUL
KRISTÁLY PROGRAMOZÁS

Mire idáig eljutsz, megtanulod, hogyan váljék egy kő a Te “kiterjesztett Éneddé”.

A kristályok programozása egy izgalmas tudomány!

Valódi “varázslóvá” válhatsz a kristályaid segítségével, ha pontosan követed a tanultakat!

Megtapasztalhatod, hogyan segítenek neked a kristályok vágyaid elérésében, céljaid megvalósításában életed minden területén.

Ebben a modulban a Kristálygömb jövendölést is elsajátítod!

Bővebben IDE kattintva olvashatsz erről a modulról.

Mentés

Mentés

Mentés