LEPIDOLIT HATÁSA
TEST – LÉLEK – SZELLEM SZINTEN

A lepidolit a koronacsakra, harmadik szem csakra, torokcsakra, és a szívcsakra köve.
Csillagjegy szerint a Mérleg jegyhez van hozzárendelve.
Színe: lilás, halványvörös, bíbor, rózsaszín.

Mohs – skála szerinti keménysége 2,5 -3 a kristályokhoz képest viszonylag lágy kő, sajátossága, hogy nagyon érzékeny, porózus. Lehetőleg kerüljük, hogy vízzel érintkezzen.

A lepidolit megtisztít az elektromágneses szennyeződésektől, míg a komputerre téve elnyeli a kisugárzásokat. Amikor a lepidolit csillámszerű formát vesz fel, tulajdonságai sokkal hangsúlyosabbak, és ez a leghatásosabb “tisztítóeszköz”.

A lepidolit megköveteli, hogy igazán nemes feladatokra használjuk. A lelki megterhelésektől való elhatárolással segít a problémák elhárításában, így hatásos a félelmekkel és a haraggal szemben. Szétosztja a negativitást.

Aktiválja és megnyitja a torok–, a szív és a koronacsakrát, valamint a harmadik szemet. Segít feloldani a blokkokat, és kozmikus tudatot biztosít. Elősegíti a sámáni és az asztrális utazást, valamint elérhetővé teszi az Akasha Krónikát. Ráhangol az előző életből olyan gondolatokra és érzelmekre, amelyek a mostani életünkben okoznak akadályokat.

A lepidolit képes arra, hogy előre vigyen minket a jövőbe.

Javítja az önfegyelmet, és aktiválja döntő képességünket, így céljainkat az életben könnyebben elérhetjük a segítségével.
A lepidolit sikeresen programozható kő a vágyaink beteljesülésére. (a Kristály programozásról itt olvashatsz)



A lepidolit rendkívül hasznos a stressz és a depresszió csillapításában. Lítium tartalma segít a hangulatváltozások és a rögeszmés depresszió felszámolásában. Kiváló minden érzelmi vagy szellemi függőség megszüntetésére. Támogatja a szenvedélybetegségekből és bármilyen bántalomból való megszabadulást, beleértve az anorexiát is.

A lepidolit mint az “átmenet köve” szétosztja és újjászervezi a régi pszichológiai és viselkedési mintákat, ösztönzi a változást. Erősíti a függetlenséget, és arra sarkall, hogy önerőből érjük el a céljainkat.

A lepidolit serkenti az intellektuális és az elemző képességeket. Mivel növeli az objektivitást és a figyelem–összpontosítást, felgyorsítja a döntéshozatalt.
Arra világít rá, ami igazán fontos, és kiszűri a zavaró tényezőket.

A lepidolit lehetővé teszi, hogy kivonjuk magunkat mások hatása alól, és megőrizzük a szabad mozgásterünket. Nyugtató kő, amely enyhíti az alvászavarokat és az érzelmi stresszt, mély érzelmi gyógyulást biztosít.

A lepidolit pontosan megjelöli a rendellenesség helyét, fölé helyezve finoman rezeg. Csillapíthatja az allergiát, erősítheti az immunrendszert.
Enyhítheti a kimerültséget, az epilepsziát és az Alzheimer–kórt. Tompítja az isiásszal és az idegzsábával járó fájdalmat, és megszüntetheti az ízületi problémákat.

A bőr és a kötőszövet méregtelenítője. A lipidolit kitűnő választás klimax idején, különösen drágakőelixírként. Jótékonyan hat a “komputerstressz” okozta betegségekre.

FIGYELEM!
A kristályokról, ásványokról olvasható információk  nem helyettesítik az orvosi
vagy pszichiátriai tanácsadást, ellátást és terápiát.
Az oldal általános információkkal szolgál a kristályokról, ásványokról a szellemi és érzelmi jólétet keresők számára. Az ismertető szövegben a gyógyulás, illetve
gyógyítás kifejezések minden esetben a Test-Lélek-Szellem egységét, a belső egyensúly helyreállítását jelentik.

Ha szeretnél mélyebben is betekinteni a
kristályok, ásványok világába,
olvass tovább

 
KRISTÁLYISMERET

Az alapoktól indulsz, és a kristályokkal való ismerkedéstől lépésről – lépésre eljutsz a kristályokkal való harmonikus együttműködésig.


Recepteket is megismersz, ( Kristály balzsam, elixír, kristályvíz, testápoló, stb. ) valamint több, mint 20-féle testi tünetet dolgozunk ki mindhárom szinten (Test – Lélek – Szellem) a kristályokkal való kapcsolatban.

A tüneteknél figyelembe vesszük az Új Medicina (Biologika) szempontjait is a lelki konfliktusokkal kapcsolatban.

IDE kattintva olvashatsz erről bővebben.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

KRISTÁLY ASZTROLÓGIA

A Nap, a Hold és az Ascendens kapcsolatai a kristályokkal.

Megismerkedhetsz többek között a valódi szerencseköveiddel, amelyeket születésedkor a különböző bolygók együttállásának energiája rendelt melléd. Saját gyógyító kristályaid, melyek a születésed folytán Téged szolgálnak, és megtudhatod azt is, hogy mi a küldetésed ebben az életben…. és még sok minden más is. 🙂

Mindezt meg fogod tudni állapítani bárkinek, akinek tudod a pontos születési dátumát!

IDE kattintva olvashatsz erről bővebben.

 kristalygyogyitas.hu kristály asztrológia

Mentés

Mentés

KRISTÁLY PROGRAMOZÁS

Mire idáig eljutsz, megtanulod, hogyan váljék egy kő a Te “kiterjesztett Éneddé”.

A kristályok programozása egy izgalmas tudomány!

Valódi “varázslóvá” válhatsz a kristályaid segítségével, ha pontosan követed a tanultakat!

Megtapasztalhatod, hogyan segítenek neked a kristályok vágyaid elérésében, céljaid megvalósításában életed minden területén.

Ebben a modulban a Kristálygömb jövendölést is elsajátítod!

IDE kattintva olvashatsz erről a bővebben.

Mentés

Mentés

Mentés