RIOLIT HATÁSA
TESTRE, LÉLEKRE, SZELLEMRE

A riolit az egykori vulkánkitörésekkor a felszínre került savanyú magmás kőzet, mely a sűrűn folyó felszínre tört lávából dermedt meg. A magmás kőzetek közül a riolit tartalmazza a legtöbb szilícium-dioxidot, (SiO2) savanyú, túltelített kőzet. Mindig tartalmaz szabad kvarcot, mivel a magma lehűlésekor a szilícium-túltengés miatt a többi ásványos összetevő kiválása után is marad elegendő a kvarckristályok kialakulásához.

A riolit a szív csakrára van kedvező hatással.
Csillagjegyek szerint a Nyilas jegy mellé van rendelve.

A riolit színe alapján különböző neveken is ismert lehet:

Őserdő jáspis: színe zöld
Leopárd jáspis: színe barna, bézs
Azték kő: színe sárga, vörös, bézs szalagokkal

A „jáspis” név azonban senkit ne tévesszen meg! A riolit valójában nem jáspis, és nem is tagja a jáspis – csoportnak.

A riolit életre kelti a lélek lehetőségeit és kreativitását. Minden kényszer nélkül előmozdítja a változást, segít beteljesíteni azt, amit kerestünk, ezzel együtt megkönnyíti a lelki szintről eredő megértést. A riolit elérhetővé teszi a karmikus bölcsességet.

Erősíti a testet, lelket és a szellemet, ezért hasznos, amikor az énünket teljes egészében szeretnénk felfedezni és megérteni.

A riolit mély meditációs állapotot tesz lehetővé, s ezzel külső és belső asztrális utazásokat támogat. Hatékony segítség az előző életek gyógyításában, feldolgozza a múltat és egyesíti azt a jelennel.
Döntésre viszi a dolgokat, bármi okozza is a nehézségeket és aktívan támogatja az előrehaladást. Kitűnő a hatása abban is megnyilvánul, hogy mindig a jelenhez kötődjünk, s ne a múltra emlékezzünk vissza.

A riolit erősíti az önbizalmat és az önértékelést. Önbecsülésre és az igazi énünk megismerésére és elfogadására nevel. Erőt ad ahhoz, hogy lelki nyugalommal nézzünk szembe az élet kihívásaival, valamint tudatosítja bennünk az állhatosságunkat. Megnyugtatja az idegeket, és segít, hogy olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek valójában vagyunk.

A riolitnak kiegyensúlyozó a hatása, és a megfelelő helyeken elősegíti az érzelmi oldást. Erősíti a szervezet természetes ellenálló képességét.

Jótékony lehet az erekre, a kiütésekre, a bőrbetegségekre és a fertőzésekre, és javítja a B–vitamin felszívódását. Eloszlathatja a veseköveket és a megkeményedett szövetet.

Elixírként erősíti és javítja az izomtónust.

FIGYELEM!
A kristályokról, ásványokról olvasható információk  nem helyettesítik az orvosi
vagy pszichiátriai tanácsadást, ellátást, illetve terápiát.
Az oldal általános információkkal szolgál a kristályokról, ásványokról a szellemi és érzelmi jólétet keresők számára. Az ismertető szövegben a gyógyulás, illetve
gyógyítás kifejezések minden esetben a Test-Lélek-Szellem egységét, a belső egyensúly helyreállítását jelentik.

Ha szereted a kristályokat, drágaköveket, tudj meg róluk mindent,
és élvezd segítő erejüket!

FIGYELEM!

Kristályismeret online kurzus 3 modul
most kedvezményesen csak

5.000 Ft

A “Tanfolyam” menüben olvashatsz bővebb információt róla.

Jelentkezési lehetőség ide kattintva

KRISTÁLYISMERETEK

Bővebben

Mentés

KRISTÁLY – ASZTROLÓGIA

Bővebben

KRISTÁLYPROGRAMOZÁS

Bővebben

Mentés

Mentés

Munkásságom és a weboldal támogatója: borkaszandal.hu

Tovább ….