Az évelő fokhagyma igényei

Az évelő fokhagyma bármilyen talajtípuson jól termeszthető, semmiféle növényápolást nem igényel. Mivel szinte minden növénnyel jól megfér egymás mellett. Különleges, kunkori magszárhoz hasonló szárat növeszt, tetején a bulbillivel, amiben szaporítóanyagként ici-pici fokhagymácskák vannak, így még a virágoskertben is jól mutat. Amikor eljön az ideje szétszórja, ezért vetni sem kell, elveti magát. Legalábbis én rábízom a természetre, a Jóistenre. Ő gondoskodik arról, hogy ne szenvedjek hiányt.

Az évelő fokhagyma szárazságtűrő, locsolni sem szükséges. Én mulcsozom a kertet – már amennyi füvet még a nagy szárazság előtt le tudok vágni -, így még gyomtalanítani, kapálni sem kell, ráadásul a talaj sem szárad ki. Az a tapasztalatom, hogy legjobban a félárnyékot kedveli, de árnyékban – pld gyümölcsfák körül -, vagy a tűző napon is jól bírja.

Hogyan kezdd el?

Ha valaki most szeretné elkezdeni a termesztését, és nem tud hozzájutni a gerezd nélküli (első éves) fokhagymához, annak ez a termesztés menete:

Ha valahol hozzájutunk a szaporítóanyagához, ősszel, vagy tavasszal elvetjük az apró kis hagymácskákat. Lehet sorba vetni, de ha van bőségesen belőle, elég csak szétszórni a kert egy sarkában.

Az első évben gerezd nélküli, golyó alakú fokhagymát nevel, ami akár cseresznye nagyságúra is megnő. Akár frissen, zöld fokhagymaként, majd a levélzet leszáradása után étkezési fokhagymaként fogyasztható. Hasonlóan a gerezdes fokhagymához, téli tárolásra is alkalmas. Amikor már bőségesen van belőle, érdemes a nagyokat kiválogatni, az apraját visszadugdosni a földbe. Azért szeretem ebben az állapotában, mert sokkal könnyebb, szaporább pucolni, mint a gerezdeket.

Míg kevés van belőle, érdemes megtartani ezeket, hogy jövőre már bőséges termés legyen. Ki sem kell szedni, de ha túl sűrű, akkor a levelek leszáradása után érdemes kiritkítani, ha a következő évben nagy fejű, nagy gerezdes fokhagymát szeretnénk. Amit kiritkítunk, máris elültethetjük egy újabb helyre.

A második éves fokhagymánk különlegessége az olykor 1 m-nél is magasabb, kettős karikába összekunkorodott vékony, lengedező szára. Ez később kiegyenesedik, ekkor hozza a hegyes sapkás buroklevele (bulbilli) alatt virág helyett apró utódait.

Ebben az évben a föld alatt már gyönyörű gerezdes fokhagymánk is van. Ellentétben a vöröshagymától, ez a szár nem megy rovására a termésnek, úgyhogy hagyjuk nyugodtan a helyén, míg kinyílik és elszórja utódait, vagy leszedjük és elvetjük.

Ősszel már nyugodtan felszedhetjük a fokhagymát, de ha sok van, a földben is hagyhatjuk. Ha nem szedjük fel, az elszáradt magszárat ki kell húzni. Ilyenkor már könnyen kijön, a földben maradó gerezdek szétesnek, és következő évben már abból az egy tőből 6 – 8 fej újabb gerezdes fokhagymánk lesz.

Ha nem szedjük fel mindet, ekkor már nyugodtan hátradőlhetünk, nem kell foglalkozni vele. A harmadik évtől már mindig lesz kis golyó fokhagymánk, lesz gerezdes fej, ami kifejleszti a bulbillit (következő pici hagymácskákat), és lesz olyan gerezdes fej is, ami nem fejleszt szárat.

Ilyenkor már semmi más dolgunk nincs, csak szedni a fokhagymát. Szaporodásáról a Természet gondoskodik.

Szára miatt kerti különlegességként is tekinthetünk rá, ágyásokba, utak szegélyezésére, vagy fa -, és kőedénybe is ültethető.

A felszedett fokhagyma apraját megpucoltam, és ebből az adagból konfitált fokhagymát készítek. Így télen is jut különlegesség az asztalra, amikor a gyermekeim meglátogatnak.

A konfitálás azt jelenti, hogy nagyon alacsony hőfokon, hosszú ideig, oliva (vagy hidegen sajtolt, jó minőségű napraforgó) olajban puhára sütjük – főzzük a fokhagymát. Majd forrón kis üvegekbe töltjük, felöntjük a maradék olajjal, és légmentesen lezárjuk. Pirítós kenyérre rákenhető, de salátába összevágva, vagy húsokkal is nagyon finom csemege.