Bejegyzések

Kis kertecském egyik sarkában, mindössze 8 négyzetméternyi területen 6 tő málna van, mégis bőségesen el vagyok látva ezzel a finom csemegével. Május vége óta szedegetem, június közepétől viszont már naponta legkevesebb egy tele tejfölös vödörnyit leszedek róla. Folyton termő málna, így tavaly késő ősszel, egészen a fagyokig adta nekem – és gyakran a szomszédoknak is – a  finom vitamin falatokat. Read more

Kis kertemben érik a fekete ribizli, már május vége óta naponta lehet csipegetni belőle. Így a reggeli vitamin adagom – kiegészítve málnával is – bőségesen fedezve van, miközben a harmatos fűben sétálva szokásos reggeli körutamat teszem a kertben.  Mára – június 28 – viszont a maradék is mind beérett, így a legkisebb – másfél éves – Zente unokámmal leszedtük, és a fagyasztóban várja a téli vitaminban szegényebb napokat. Miközben soroltam lányomnak a fekete ribizli számos jótékony hatását, összeállt a kép is, mit írjak ebből a honlapomra. Read more

Éppen csak hogy leérett a cseresznye, már kapom is a szomszéd Pista bácsitól a vödörnyi meggyet. Mindjárt frissen, csak úgy  a vödörből jól is laktunk belőle Fruzsi lányommal és legkisebb unokámmal Zentével, akik itt nyaralnak nálam. Holnap gyümölcsleves lesz, de jöhet a következő lepény is, a cseresznye után most meggyes változatban.

Azért pedig, hogy megmentsünk egy kis nyarat télire, ennyi meggyből jut egy kevés üvegekbe téve a kamra polcára is.  Read more