Bejegyzések

Kis kertemben érik a fekete ribizli, már május vége óta naponta lehet csipegetni belőle. Így a reggeli vitamin adagom – kiegészítve málnával is – bőségesen fedezve van, miközben a harmatos fűben sétálva szokásos reggeli körutamat teszem a kertben.  Mára – június 28 – viszont a maradék is mind beérett, így a legkisebb – másfél éves – Zente unokámmal leszedtük, és a fagyasztóban várja a téli vitaminban szegényebb napokat. Miközben soroltam lányomnak a fekete ribizli számos jótékony hatását, összeállt a kép is, mit írjak ebből a honlapomra. Read more

Éppen csak hogy leérett a cseresznye, már kapom is a szomszéd Pista bácsitól a vödörnyi meggyet. Mindjárt frissen, csak úgy  a vödörből jól is laktunk belőle Fruzsi lányommal és legkisebb unokámmal Zentével, akik itt nyaralnak nálam. Holnap gyümölcsleves lesz, de jöhet a következő lepény is, a cseresznye után most meggyes változatban.

Azért pedig, hogy megmentsünk egy kis nyarat télire, ennyi meggyből jut egy kevés üvegekbe téve a kamra polcára is.  Read more

A fenyőszirupot friss fenyőrügyből, a fenyőágak végén tavasszal megjelenő világoszöld új hajtásokból készítjük. Ebben a blogban a fenyőszirup készítését – és szösszeneteket olvashatsz az életemből. A fenyőszirup minden évben az elsők közé tartozik, amivel a következő télire való készülődést elkezdem. Na de hogy kerül a fenyőszirup a kristályok oldalaira? Erről is olvashatsz.

u.i: A lejjebb olvasható bejegyzést 2017. májusában írtam. Néhány mondat, amit az életemből hozzáfűztem, már nem aktuális, mert máshol élek. Itt is van kertem, hasonlóan művelem, de kicsi fenyőfámról – amit 2020-ban ültettem – még néhány évig nem szedem a rügyet. Ettől függetlenül idén is keresem a lehetőséget, hogy elkészíthessem a szokásos gyógy – szerünket.
Read more