Te hogy állsz a szeretettel? Képes vagy úgy szeretni, szereteted kimutatni, hogy a másik embernek kétsége se legyen a szereteted felől? Gyakran nem a szeretet hiánya öli meg a kapcsolatot, hanem az, hogy mindenki másképpen értelmezi a szeretetet.
A közelmúltban láttam egy csodálatos filmet: A szeretet gyógyít címmel. Szívet melengető alkotás ez a két részes olasz film. Valós történet Giuseppe Moscati orvosról, akit később II. János Pál szentté avatott.
A filmről eszembe jutott Teréz anya, akinek fiatal koráról ez olvasható:
„……A legkisebb lány, Agnes mélyfekete haja és szemének beszédes ragyogása mindenkit megnyugtatott és szelíddé varázsolt a környezetében, mosolygós derűje már kislánykorában különlegessé tette. Ha valakivel leült beszélgetni, nem kapkodta el a fejét, nem lett soha kifejezéstelen az arca, mint azoknak, akikhez nem ér el mások tiszta panasza, mert mások baja, soha nem mérhető hitük szerint az övékéhez, miként az örömük sem az ő örömükhöz. A szépséges Agnes áthatóan figyelt, simogató pillantása rezdült minden sajgó mondatra és együtt görbült a szája a kétségbeesettel, együtt szisszent fel a kínok között szomorkodóval és együtt nevetett azzal, akivel közösen ráébredtek, hogy a kedves szavak mennyire rövidek, miközben a visszhangjuk végtelen…….”
Erre kell törekednünk!
Bármit teszünk, ez az érzés töltse be a szívünket!
Tudom, nem lehetünk mindannyian Teréz anyák, vagy Giuseppe Moscati utánzatai, nem is ez a cél.
Csak a saját életünkben adjunk végre értelmet is a „Szeretet” szónak. Úgy éljünk, úgy viselkedjünk, úgy figyeljünk és foglalkozzunk mindenkivel, akivel kapcsolatba kerülünk, hogy a belőlünk áradó szeretet ne csak üres frázis legyen!
Ha szeretnéd tudni, hogy Te hogy állsz a szeretettel, folyamatosan figyeld magad, és tedd fel a kérdéseket:
- Hogy állok az elfogadással, a másság elfogadásával?
- Hogy állok az odafigyeléssel? Mennyire tudok figyelni a körülöttem levő emberekre, történésekre?
- Könnyű szeretni az olyan helyzeteket/személyeket akik folyton azt igazolják vissza neked, ami érzékszerveidnek a legkellemesebb. De hogy állsz az “ellenségeiddel”, azokkal az élethelyzetekkel, melyek nem túl kellemesek számodra? Tudod – e szeretettel átölelni ezeket is?
- Hogy állsz az ellenkezéssel? Megtaláltad már az ellenségedben is a segítséget, a tanítót? Meg tudod már köszönni a „rosszat” is?
Ha egy fogalmat gyakran ismételünk, az azt a KÉPZETET kelti elménkben, hogy valamilyen közünk van hozzá, hogy az minket jellemez. Ez sok esetben így is van, hiszen a tudatalattink a gyakori ismételgetésekkel „programozható”. Ez a program azonban önmagában nem fog belülről fakadó érzéseket generálni. A valódi szeretet elfelejtésének, elkoptatásának legbriliánsabb eszköze a szó gyakori írott, illetve verbális ismételgetése anélkül, hogy szívünkben át is élnénk a szeretet érzését.
Tényleg szeretsz, vagy csak sokat olvasol róla?
Kit és mit szeretsz te valójában?
Tedd fel magadnak a kérdést és válaszolj rá őszintén!
A SZERETET MELY ÉLETET AD, A SZERETET MELY GYILKOL
Az ember tévesen, tudattalanul a birtoklást nevezi szeretetnek. Ezért „szeret” amíg birtokolja, és gyűlöl, amikor elveszíti. A fent említett film csodálatos példája annak is, hogyan lehet szeretni valakit birtoklás nélkül. Ez az igazi szeretet!
Aki igazán szeret, az nem birtokolja, hanem útjára engedi, útján segíti a szeretett személyt. Ha igazán szeretsz, tudod, hogy ő csak annyira a tiéd, mint mindenkié, akinek épp szüksége van az ő közelségére, az ő jelenlétére, az ő szeretetére.
Ha valamit, vagy valakit birtokolni akarsz, Istent káromlod, valahányszor a szeretet szó elhagyja ajkaidat.
A szeretet, az egyik leggyakrabban használt szavunk, mégis rejtély. A szeretetről többet írtak már, mint bármi másról, mégis felfoghatatlan. A szeretet elválaszthatatlan része az emberi életnek. Tudjuk, hogy szükségünk van rá ahhoz, hogy jó legyen a közérzetünk, mégis úgy tűnik, hogy nem létezik olyan módszer, ami garantálná, hogy megtaláljuk.
Mi tehát a szeretet?
A szeretet az emberi lét egyik legfontosabb összetevője.
A szeretet = adni és kapni.
A szeretet lehetővé teszi számunkra, hogy beleéljük magunkat egy másik ember helyébe, és hogy egy másik ember beleélje magát a miénkbe.
A szeretet a gyökere és az alapja minden kölcsönös emberi egymásra hatásnak.
Ahhoz, hogy tartalmas életet éljünk, többet kell tudnunk a szeretetről, és meg kell tanulnunk, hogyan építsük be azt az életünkbe.
Ez a folyamat csak a lelken keresztül lehetséges, és a nyelv, amelyet útközben meg kell tanulnunk, a szeretet nyelve. A szeretet a bennünk lévő isteni részünkkel történő kommunikáció nyelve. Amikor valakinek a szemébe nézünk, és szeretjük azt a valakit, felülemelkedünk az anyagi világon, és kapcsolatba kerülünk önmagunk lelkével.
A szeretet tehát sokkal több annál, mint hogy együtt érzően bánunk valakivel. Nem egyszerűen csak kölcsönös baráti érzelem. Sokkal több annál, mint csak olyasmit tenni másokkal, amit magunkkal is megtennénk. A szeretet isteni cselekedet, a legtisztább módja annak, hogy egy másik ember lelkét és a magunkét tápláljuk.
A legmélyebb szeretet nem csupán emberi, hanem egy isteniséggel áthatott érzés, miáltal egy halandó csók halhatatlanná válik.
Az igaz szeretetben egyik lélek üdvözli a másikat.
Ha szeretnéd megnézni A szeretet gyógyít című filmet, kattints a címére.
Munkásságom és a weboldal támogatója: borkaszandal.hu
Kedves Ágnes, újra könnyekig meghatott a film …..
Én is bizakodó vagyok, de úgy érzem, hosszú még az út….
Szeretettel. Julianna
Kedves Julianna!
Köszönöm szépen hozzászólásodat!
Hiszem, tapasztalom, hogy a szeretet irányába haladunk! Örömmel látom, hogy már a fiatalok között is egyre többen felismerik, hogy a szeretet belőlünk indul. Magunkban tápláljuk, növesztjük, míg egyszer csak kicsordul, és szétárad minden irányba, és megsokszorozódva tér vissza hozzánk.
Igen, vannak ilyen emberek a fiatalok között, akik már ezzel az adottsággal születtek. Közeli ismeretségemben van olyan huszonéves éveinek elején járó hölgy, akinek meg sem kell szólalnia, szeretet sugárzik már a nézéséből is. Távlati terveiből pedig már most látszik az önzetlenség.
Bizakodó vagyok Julianna! Úgy érzem, hogy a világ jó irányba halad.
Szeretettel: Ágnes
Kedves Ágnes!
Köszönöm az írásodat! A szeretetről valóban sokat beszélünk, olvasunk, gondolkodunk ; és ahogy telnek az évek
egyre többször érezzük, milyen nagy szükségünk van rá.
Sok évvel ezelőtt láttam az ajánlott filmet. Valóban csodálatos! Emlékszem az érzésre, ami akkor átjárt. És a
gondolataimra. Létezik ilyen ember??? Nagyon magamba kellett néznem, vajon én képes lennék ekkora önzetlenségre?
Most újra megnézem …. Köszönöm!
Szeretettel: Julianna